Áprily Lajos: Carpe diem…

Most értelek meg, réges-régi szó.
Más így nem érthet, csak a búcsuzó,
ki kedves arcokat lát s nyugtalan,
mert tudja, hogy már nem sok napja van.
Carpe diem… Jöjj, drága napsugár.
Legyen minden napom aranypohár,
aranypohárban aszubor legyen,
mely fenn termett a hervadó hegyen,
olyan bor, melynek alján nincs salak,
olyan bor, melytől pezsdül az öröm,
hogy mondhassam, ha csendes óra jön
s napomnak esti számadása vár:
öregség kincse, szép aranypohár,
ma végső cseppedig kiittalak.