Felhívás Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században című konferenciára

A TéKa a Duna Menti Múzeum Baráti Köre, az Impulzus és a Selye János Egyetem társszervezésével ismét megrendezi nemzetközi tudományos konferenciáját Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században címmel.

A konferencia időpontja és helyszíne: 2019. október 22-23. (kedd-szerda),
Komárom – Szlovákia. (A rendezvény helyszínét a későbbiekben pontosítjuk.)

A konferenciára olyan fiatal kutatók – elsősorban doktoranduszok, doktorjelöltek és MA hallgatók – jelentkezését várjuk, akik előadásaik által prezentálják kutatási eredményeiket. Nemcsak történelmi, de társadalomtörténeti vonatkozású irodalom- és nyelvtudományi előadásokat is várunk a témában, amelyek idén a 20. századi államfordulatokra és rendszerváltozásokra fókuszálnak, elsősorban a Kárpát-medencében.

A konferencia eredményeként az előadások rövidített változatait összefoglaló absztraktgyűjtemény kiadását tervezzük.

A rendezvényre legfeljebb 25 főt áll módunkban meghívni. Erről a beérkező absztraktok minősége és a jelentkezők egyéb tudományos eredményei alapján döntünk.

A jelentkezési határidő 2019. október 11. A konferencia a résztvevők számára ingyenes, ezen felül a szervezők az étkeztetést biztosítják. (Jelentkezési lap)

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.