Felhívás – tanulmányi verseny Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány elkötelezett amellett, hogy a generációnkat a sokakra jellemző felszínes gondolkodás helyett az elmélyült, komoly kérdéseket boncolgató elmélkedésre motiváljuk, olyan társadalmi és erkölcsi kérdéseket feszegetve, amik ma is aktuálisak, és akár a saját életünk folyamán is felmerülhetnek.

Ennek jegyében Madách Imre születésének 200. évfordulójához közeledve hirdetjük meg a „Társadalmi és erkölcsi dilemmák Az ember tragédiájában” című tanulmányi versenyünket.  

Kezdeményezésünk a minden tanévben megszervezett tanulmányi versenyünk idei állomása, amely ezúttal is a Kárpát-medencében élő 9-12. évfolyamos diákoknak szól, és bízunk benne, hogy a tavalyi „Mindszenty bíboros mint példakép” versenyünkhöz hasonlóan most sem csak Magyarországról, hanem a környező országok magyarlakta területeiről is fognak érkezni pályaművek.

A 2022/23-es tanéven átívelő kétfordulós verseny 1-10. helyezettjei összesen 200 ezer Ft összegű pénznyereményben, illetve ezen felül tárgyi nyereményekben fognak részesülni.

A versenyhez kapcsolódó információk megtalálhatóak a fiatalokanemzetert.hu/madachverseny  oldalon.

Fiatalok a Nemzetért Alapítvány