Hencidától Boncidáig… – Kárpát-medencei népmesemondó verseny

Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek. A Hagyományok Háza meghirdeti határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló népmesemondó versenyét!

A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt. A régiségben, a néphagyományban, a tradicionális közösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.
Napjaink mesemondó-versenyeinek többségét nem az élőszavas mesemondás, hanem a sokszor irodalmi stílusban átírt szövegek betanulása, majd felmondása, illetve gyermekversenyzők jellemzik. Pedig csak kivételes esetben akadnak olyan gyermekek, akik rendelkeznek az élőszavas mesemondáshoz elengedhetetlen improvizációs készséggel, és azt alkalmazni is tudják.

A főiskolások körében rendszeresek a (nép) mesemondó-versenyek, idősek otthonában is akadnak még ilyenek, de általában felnőtteknek szóló, nagy területet érintő verseny még nem volt hazánkban.

Ezért hirdeti most meg a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat felnőtteknek szóló népmesemondó-versenyét, amelyben azt várjuk és értékeljük, ami egykor a népi kultúrában természetes volt: ha a mesemondó élőszóban, improvizatív módon mesél. (Kérjük, olvassa végig a felkészüléshez ajánlott segédletünket is!)

A verseny a fiatalabb és idősebb, sőt a legidősebb korosztály mesemondói számára is nyitott, ezzel szintén a népmese eredeti, hagyományos kultúrában betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt mindamellett, hogy hallgatóságként szívesen fogadunk iskolás gyermekcsoportokat is.
A határokon átívelő nevezési lehetőség a kulturális identitás elmélyítését is szolgálja, továbbá lehetőséget teremthet a határon túli nyelvjárások és a helyi népmesekincs megismerésére.

Jelentkezési határidő: 2019. december 31. 23:59

Kiket várunk a versenyre?
Nevezési kategóriáink lehetőséget kínálnak szinte bárkinek, aki szeretné megmérettetni magát, legyen akár gyakorlott vagy kezdő mesemondó, aki elmúlt 18 éves, és aki élőszóban, improvizatív módon mesél magyar népmesét.

Pedagógusok
Óvónőként, óvodapedagógusként, tanítóként, vagy pedagógus hallgatóként indulna a versenyen? Várjuk jelentkezését, hiszen szakmai zsűrink külön kategóriában értékeli a pedagógus mesemondókat!
Hivatásos mesemondók
Professzionális mesemondónak tartja magát? Esetleg ezzel keresi mindennapi kenyerét? Nagy örömmel várjuk jelentkezését!

Kezdő tehetségek
Van érzéke a meséléshez, még nem gyakorlott a mesemondásban, de most kipróbálná tehetségét? Ne habozzon, jelentkezzen hozzánk, hiszen próbára teheti magát egy rangos verseny keretében, és tanulhat is a gyakorlottabb mesemondóktól! Ha ön a Népművészet Mestere, vagy más rangos kitüntetéssel rendelkezik a mesemondás területén, szívesen látjuk az értő közönség soraiban, de ne induljon a versenyen, hiszen az ön mesemondó tehetsége már bizonyítottan elismert, így gyakorlatilag összemérhetetlen az amatőr, vagy a pedagógus mesemondók művészetével!

Jelentkezés, a verseny lebonyolítása
A magyar nyelvű népmesemondó-versenyre a fentiek szerinti magyarországi, illetve Kárpát-medencei felnőtt (18 éves vagy annál idősebb) személyek nevezhetnek.

1. Online jelentkezés
A versenyre a pályázók 2019. december 31-ig jelentkezhetnek, a Hagyományok Háza honlapjáról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével.

2. Területi fordulók (2020. február-május)
Kellő számú jelentkező és kiválasztott esetén négy (magyarországi) regionális helyszínen, négy fordulót szervezünk személyes megjelenéssel. A helyszín kiválasztásánál a jelentkezők területi eloszlását is figyelembe vesszük. A határon túli jelentkezőket a hozzájuk legközelebb eső helyszínre osztjuk be.
A szakmai zsűri a helyszínen meghallgatja, értékes nyereményekkel, valamint bronz, ezüst és arany minősítések kiosztásával értékeli majd a produkciókat.
A területi fordulók 2020. február és május közt zajlanak. A pontos helyszínekről és időpontokról a jelentkezés lezárultát követően értesítjük a résztvevőket.
A területi válogatókon a részvétel önköltséges.

3. Végső forduló (2020. június, Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál)
A végső forduló eseményének, melyre a területi fordulók legjobbjai jutnak be, a 2020-as Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál ad helyszínt.
A szakmai zsűri a végső fordulón is értékes nyereményekkel, és természetesen bronz, ezüst és arany minősítések kiosztásával értékeli a versenyzők produkcióját.

A jelentkezési határidő: pályázati anyagát legkésőbb 2019. december 31-ig kell online beadni!
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/3954