Segédanyagok használata – pedagógia szaktábor főiskolai oktatásban résztvevő pedagógusjelöltek számára

Szerző: | 2021.06.16., 21:54 | Agora

„Értem és szemléltetem – hogyan mutassam be minél közérthetőbben, azt amit tudok?”

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2020/2021-es tanévben első alkalommal hirdet pedagógia szaktábort főiskolai hallgatók számára, amelynek tanúsítványát, mint nem formális vagy informális oktatásban szerzett eredményt kérhetik beszámítani.

A tábor célja az oktatásban használható különböző tematikus, oktatást segítő eszközök sokszínűségének bemutatása. Ezen kívül az 5 nap alatt elméleti bemutató előadásokon, tanulmányi kiránduláson, valamint olyan workshopon, műhelymunkán vehetnek részt a jelentkezők, amely során a különböző korcsoportokat figyelembe véve, egyénileg kiválasztott témákat dolgoznak fel, és a szervezett oktatásban alkalmazható szemléltetőket hoznak létre a résztvevők. A tábor végén a közös munka az elkészült eszközök bemutatásával, azok zsűrizésével és tanúsítvány kiosztásával zárul.

A szaktáborban szerzett kompetenciákról kiállított tanúsítvány alapján a hallgatók tanszékükön kérhetik annak elismertetését, mint nem formális és/vagy informális oktatásban szerzett eredményt a II. RF KMF alapképzésén a következő tantárgyak/kurzusoknál, 30 óra/1 kredit/ értékben:

a/ vizuális nevelés módszertana,

b/ szakmódszertan (a tanári képesítést adó képzésük szerint: magyar, angol, ukrán nyelv és irodalom, történelem, matematika, földrajz, biológia, kémia).

Bővebben az elfogadtatási folyamatról a következő elérhetőségen lehet olvasni: https://kmf.uz.ua/hu/dokumentumok/. Ott ezt a dokumentumot kell keresni: Szabályzat informális és nem formális oktatásban elért eredmények elismertetésének lehetőségéről a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Jelentkezési feltételek:

· olyan főiskolai hallgatók jelentkezését várjuk, akik szakmai-pedagógiai gyakorlatot kívánnak teljesíteni;

·szaktól függetlenül (I–II–III. évfolyam);

·orvosi igazolás kötelező.

Jelentkezési határidő: 2021. június 30.

A tábor időpontja: 2021. augusztus 16-21.

A tábor helyszíne: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (90202 Beregszász. Kossuth tér 6.)

A tábor szakmai felelősei: Kulin Ágnes és Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya.

A megpályázható helyek száma: 40

Jelentkezni elektronikus úton 2021. június 1-30. között lehet a következő LINKRE kattintva.

A szaktáborban a helyek száma korlátozott, a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

A pedagógia szaktábor megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatja.

Részletes információt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársaitól e-mailben: [email protected], vagy a +380-31-41-4-29-68 (149-es mellék) telefonszámon kaphatnak munkanapokon 8.00-16.00 óra között.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Pin It on Pinterest

Share This