V. InternetVers Fesztivál

Költők, dalszövegírók írásait és arcképét várjuk a következő email-címen: [email protected]

A szervezők egy alkotótól maximum 10 vers beküldését várják, melyek felkerülnek a fesztivál honlapjára, a „Verselőszoba” oldalra. Ezekből egy háromtagú zsűri kiválasztja, mely művek kerülnek a „Versszalonba”. A pályázatra küldött anyagok lehetnek versek, dalszövegek – akár vegyesen is. A zenészeknek lehetőségük van a honlapon megjelent valamennyi írásból válogatni és dalt formálni. Bármelyik írásműre komponált és beküldött dal nyilvánosságot kap a honlapon, viszont a zenészek fesztiválra történő jelentkezését csak a Versszalonból választott és megzenésített versekből fogadjuk el.

A fesztivál szervezői színvonalas, a találkozó szellemiségének megfelelő írásokat szeretnének előnyben részesíteni, és a Versszalonba való beválogatással a zenészek figyelmébe ajánlani! Erről egy háromtagú irodalmi szakértői csoport dönt. A felkért szakértők Szentmártoni János József Attila-díjas költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség elnöke, Simon Adri költő, szerkesztő és Janox költő, író, szerkesztő.

A szervezőség fenntartja azt a jogát, hogy nem minden írást és hangfelvételt tesz közzé.

Jelentkezési határidő:

A fesztivál versanyagának beérkezési határideje: 2012. január 31., kedd éjfél

További információ a http://www.netversfeszt.hu oldalon.