Mondd el ma – Átestem a koronavíruson!

Szerző: | 2020.07.12., 14:00 | Mondd el ma

Egy rendhagyó résszel jelentkezik most a Mondd el ma című sorozatunk,  hiszen a téma kényessége miatt nem minden válaszadóm vállalta a teljes nevét, ezért fotót és hanganyagot sem közölhetek. Így marad a szöveg beszédes felkiáltójeleivel és soha véget nem érő kérdőjeleivel. Ez alkalommal olyan négy személyt kerestem fel, akiknél koronavírust diagnosztizáltak. Azt kérdeztem tőlük, hogy hogyan vészelték át a betegséget, milyen nyomot hagyott az életükben a COVID-19.

Gelle János, gyári munkás (40 éves):

Egy hétig voltam beteglapon gyengeség és enyhe torokfájás miatt. Amikor visszatértem a munkába, a főnököm megkért, hogy csináltassak egy koronavírus-tesztet. Ő maga vitt el orvoshoz, és kérte, hogy ne menjek be már aznap dolgozni. Másnap derült ki, hogy a teszt pozitív lett. Otthon kellett maradnom karanténban két hétig, de nemcsak nekem, hanem a családtagjaimnak is. Az orvos kérte, hogy mindenképpen hívjam fel, ha láz vagy köhögés jelentkezne bárkinél közülünk. A tünetek nem jelentkeztek, csak nálam maradt meg a torokfájás és a gyengeség. Vírus ellen szedtünk gyógyszert és vitaminokat. Két hét elteltével mind a négyünkön elvégezték a koronavírus-tesztet, ami már negatív lett. Hála Istennek, szövődmények nélkül estem át ezen a víruson.

Zsuzsa, orvos (30 éves):

Hőemelkedéssel kezdődött, köhögtem, rossz volt a közérzetem, be volt dugulva az orrom. A negyedik napon teljesen elveszítettem a szaglásom és az ízérzésem. Ez a tünet tartott a legtovább, de az orrdugulás-orrfolyás is elhúzódott. Körülbelül négy hét után kezdtem el fokozatosan újra érezni az ízeket, szagokat. A szaglásom még most sem az igazi, nem olyan erős, mint azelőtt volt. A kezdeti panaszok (hőemelkedés, köhögés) csak körülbelül öt napig tartottak. Olyan osztályon dolgozom, ahol koronavírus-fertőzöttek feküdtek, ezért nem ért meglepetésként, hogy elkaptam. Valahol örültem is annak, hogy legalább túl leszek rajta, és védve leszek ellene. Rokonokkal, családdal (a férjemen kívül) nem találkoztam. A férjemet nem fertőztem meg, pedig ő végig mellettem volt két hétig a karantén ideje alatt.

Tibor, magánvállalkozó (41 éves):

Nem nagyon féltem a koronavírustól, mivel azt hallottam, hogy csak az idősek és a betegek viselik igazán rosszul. Mégis elég nehéz helyzetbe kerültem, és kétheti kórházi kezelésre szorultam. Először a kislányom lett beteg, aztán az egész család átesett a víruson. Közös tünet volt a láz és a nagy gyengeség. A család többi tagja elveszítette a szaglását, de én ezt nem tapasztaltam magamnál. Az orvos mindenkinek antibiotikumot írt ki, így hát két-három nap alatt már meg is gyógyultak. Végül nálam és anyósomnál állapítottak meg szövődményt. Ezt azzal magyarázom, hogy én nem kezdtem el szedni az antibiotikumot, anyósom pedig cukorbeteg, emiatt lett súlyosabb az állapota. A röntgenen kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nálam, és a lázam sem múlt el, 39 fölötti volt, semmit sem bírtam csinálni, és első naptól kezdve mindenem fájt: karom, lábam, hátam, fejem, vesém, gyomrom. Az anyósommal kórházba kerültünk. Így, utólag azt tudom mondani, hogy fontos időben elkezdeni az antibiotikumos kezelést.

Katalin, nyugdíjas:

Lelkileg nagyon megviselt ez az ügy. Testileg nem viselhetett meg, mivel nem voltam beteg. Úgy kezdődött, hogy torokfájás miatt felkerestem a családorvosomat. Szinte meg sem hallgatta a panaszaimat, elküldött röntgenre. Az eredmény jó lett, nem jelzett tüdőgyulladást. De mivel volt egy kis hőemelkedésem, megkért, hogy mindenesetre csináltassam meg a koronavírustesztet. Beleegyeztem, mivel nem is sejtettem, hogy ez mivel jár. A fertőzőosztály orvosa elmondta, hogy ez a teszt 2600 hrivnyába kerül. De végül megoldotta egy telefonhívással, hogy ingyenesen jussak hozzá. Kérték, hogy feküdjek be a kórházba, de én nem egyeztem bele, mivel a fiamat és a gazdaságot nem volt kire hagynom, és nem éreztem magam betegnek. Megcsinálták a tesztet, és pár nap múlva kiderült, hogy pozitív lett. Az orvos elmondta, hogy sehova nem mehetek, és a fiam sem. Erős antibiotikumot kellett szednem, pedig semmi bajom nem volt. Jól voltam, mégis be voltam zárva otthon. Nem volt könnyű. Kimentem a kertbe, hogy egy kicsit dolgozzak. Látom: egyik-másik szomszédom is elkerül. Két napig sírtam, mert senki sem állt velem szóba. Nem értettem egyébként, hogy egy elvileg titokban tartott diagnózisról hogyan értesült az egész falu, még mielőtt hazaértem volna a kórházból. Ha egy városban megállapítják valakiről, hogy vírusos, akkor otthon ül két hétig és ennyi. De egy faluban! Az teljesen más! Úgy éreztem magam, mint egy leprás!

Teltek-múltak a napok, és eljött a teszt megismétlésének az ideje. Az eredményt két napon belül ígérték. Ehhez képest több mint egy hétig vártam rá. Később kiderült, hogy már egy hete Ungváron hevert a laboratóriumban, annak ellenére, hogy ismét pozitív lett. Ez azért több, mint furcsa. Aztán jött a következő csapás: az a hír terjedt el, hogy ötezer hrivnyát kaptam azért, hogy koronavírusosnak diagnosztizáljanak. Az egész falu erről beszél. Teljesen lejáratnak. Most alig várom, hogy elmúljon a hétvége, és elmehessek az orvosomhoz, hátha kiderítem, honnan ered ez a sok hazugság és rágalom. A harmadik teszt elvégzését ellenzem. Azt mondják az ismerőseim, hogy akkor életem végéig karanténban maradok. Ha mégis meggondolnám magam, beleegyeznék, és az eredmény negatív lenne, akkor elmegyek a falu központjába, és kiteszem azt egy nagy hirdetőtáblára, hogy mindenki lássa: egészséges vagyok. Viccet félretéve, azt tudom mondani, hogy nagy bajban vagyunk, ha mindezt így, egészségesen meg kellett élnem.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This