Régi tárgyak: a kemence

Egyszer volt egy kemence,
Belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence,
Fekete lett kis Bence.
Odament a mamája,
Nem ismert a fiára.
Becsukta a kemencét,
Jól megszidta kis Bencét.

Napok óta azon töröm a fejem, hogy az ünnepi kalácsot milyen tepsiben süssem. Mennyit készítsek? Hogyan dagasszam? Megannyi kérdésem van a sütés kapcsán… Kijöttünk a kenyérsütés gyakorlatából, noha otthon kerül azért saját készítésű házi kenyér is az asztalra. Nem volt ez mindig így. Nagyanyáink hetente sütötték a friss kenyeret az egész család részére. És nem egy tepsivel, hanem egy egész kemencényit. Apropó, kemence…

Ez az egyik legősibb ember által épített tűzhely. A kemencék leírásával számos néprajzi tanulmány foglalkozik, hiszen ezek alakra, méretre egészen különbözőek voltak, sőt táji elhelyezkedésük is meghatározta jellegüket. Ugyancsak fontos volt a konyhában való elhelyezkedése, hiszen ezt a meglévő füstnyíláshoz igazították, így mindegyik más-más tulajdonsággal rendelkezett. Ezekbe a részletekbe most nem mennénk bele, csupán egyszerű bemutatást szeretnénk adni kedves olvasóinknak.

Először is a kemencéket a lakószobában, konyhában vagy akár a sütőházban is elhelyezhették attól függően, hogy fűtésre vagy sütésre (is) használták azokat. A leggyakrabban természetesen nemcsak melegített, hanem finom ételeket is megsüthettek benne. Így ez utóbbiakat a pitvarban, a kéményaljában vagy az ereszben építették fel. Később kialakultak ún. „sütők”, melyek olyan zárt helyiségek voltak, ahol csak a kemence kapott helyet.

Régen a kezdetlegesebb kivitel esetén a konyha földjén vagy alacsonyabb, magasabb padkán épült a sütőkemence, de téglából, vályogból, nyerstéglából vagy úgy, hogy favázra vert sárboltozatát nem burkolták körül. Az ilyen kemencék csonka gúla, csonka kúp, félgömb alakúak voltak. Polgárosultabb körülmények esetében a konyhai sütőkemence boltozatát körülfalazták, a boltozat és a kerítő közötti részt hőszigetelés céljából földdel, homokkal feltöltötték – olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban. A kemencék között a búbos igazi hungarikumnak számít.

A kemence mérete szintén változó volt. Mivel elsődleges céljuk a kenyérsütés volt, így egyesekbe négy, de néha tizenkettő vagy tizenöt kenyér is befért. Persze emellett sülhetett benne kenyérlángos, kalács, rétes, hal, húsfélék és még sorolhatnánk az ételeket. Az ily módon sült ételeknek különleges íze, zamata volt.

Felfűtése is külön tudást igényelt. A felfűtés idejét elsősorban az határozza meg, hogy mekkora maga a kemence, de az sem elhanyagolandó, hogy milyen ételt szeretnénk elkészíteni benne. Egy átlagos méretű búbos kemencében való kenyérsütés előtt a befűtés igénybe vehet 2,5-3 órát is. Egy kenyérlángos vagy ízletes hal megsütése előtt persze nem kell ennyi ideig bíbelődni a begyújtással, hiszen ezen ételek hamarabb, kisebb hőfokon sülnek meg. A hőfok ellenőrzésére számos módszer létezik. Dédanyáink a következő módszert alkalmazták: egy hosszabb faágra kacsatollat vagy libatollat erősítettek, majd betolták a kemencébe az ágat. Ha a tolla a forró levegő hatására elégett, akkor megállapították, hogy megfelelő a kemence hőfoka, kezdődhet a kenyérsütés.

A konyhai sütőkemencék használatát mára szinte mindenhol feladták, viszont maga a kemence újra divatba jött, persze modern változatban. Egyre több kertben, házrészben láthatunk különféle formákat, melyekben élvezettel sütöget a család.

Gál Adél
Kárpátalja.ma