Régi tárgyak: a kézre húzható „máléfejtő”

Kukorica, tengeri, adj a disznónak enni! – mondja a népdal.

A hideg téli estéken jólesik a kályha vagy a spór mellett melegedni és beszélgetni. Hallgatni a tűz ropogását. És hogy az este ne teljen hiába, édesapám behoz egy nagy kosár még lefejtetlen málét, vagyis morzsolatlan kukoricát, és a család körbeülve a kosarat elkezdi a szemeket lefejteni a csőről. A gyerekek is ott vannak, segítenek, amit tudnak, többnyire csak a szórakozásban és játékban telik örömük. Netán a tűzhely mellé kuporodott cicában keresnek játszótársat, vagy pedig a lefejtett málécsutkákból próbáltak várat építeni.

A lerajzolt este egy felhőkép, talán gyerekkori élményem egy foszlánya. Amikor együtt ült le a család valami hasznosat csinálni. Mit is tehettünk volna? Számítógép nem volt, és a tévé adásai sem voltak mindig szórakoztatóak. Ma teljesen megváltozott minden.

Hogy miért is írtam le mindezt? A minap a kezembe akadt egy régi máléfejtő eszköz, amit valamikor édesapám készített nagy gonddal. Nem különleges dolog, egykor a mindennapokban gyakran előkerült. Ma már azonban megrökönyödnének a fiatalok azon, hogy ezzel kellett málét fejteni. Nem pontos így az állítás, hiszen az eszköz csupán segítség volt a fejtéshez.

Nos, a kézi máléfejtő egyszerű vaslemez, melyet úgy hajlítottak be, hogy a tenyérre pont illeszkedett. A két végét, mely a kézfejen pihent, lekerekítették. A tenyérbe kerülő részén pedig a két oldalára hegyes fogakat vágtak. Ezek segítettek a csőről a szemeket lepergetni.

A háztájon termesztett málé fejtéséhez elegendőek voltak az egyszerű kézi eszközök is. A nagyobb mennyiséget már komolyabb felszereléssel fejtették, melyek lehettek egyszerű kézi fejtők, vagy gépesítettek.

Maga a málé fontos termény volt a gazdák számára. Nemcsak az állatoknak, hanem a családnak is biztosított élelmet. Ezért a málétermesztés egyik alapvető gazdasági tevékenységnek számított.

Gál Adél

Kárpátalja.ma