Akikre büszkék lehetünk… Interjú Híres Emőkével (2. rész)

Interjúnk első részében Híres Emőkével ismerkedhetett meg az olvasó, aki mindent itt hagyva Angliába költözött, s ott kezdett új életet, ott alapított családot.

A beilleszkedés nehézségeiről beszélgetve eljutottunk odáig, hogy Angliában másképp minősítik a diplomákat, mint itt, Ukrajnában, így az ő specialist fokozatú diplomájából Angliában baccalaureus lett.
– Mi történt ezután?
– Nem tudtam volna azonnal tanárként elhelyezkedni. Hiába küldtem önéletrajzokat a meghirdetett tanári állásokra (történelem és angol), nem kaptam válaszokat. Júliusban házasodtunk össze, augusztusban kerültem oda, s augusztus és szeptember között éjjel-nappal önéletrajzokat írtam, küldtem, de nem érkezett pozitív válasz. Ekkor jött a gondolat, hogy újrakezdem az egészet.
Angliában van úgynevezett tanársegédi állás. Iskolákban gyerekeknek kell segíteni, lényegében egyfajta felzárkóztatás. Ehhez nem feltétlenül szükséges a tanári diploma. Elsősorban fizetést jelent, másodsorban, és nekem ez volt a fontosabb, referenciát kaptam.
– Mihez kellett a referencia?
– Meg voltam győződve arról, hogy tanár akarok lenni, mert ezt tudom, és ezt szeretem csinálni. Mert amikor tanítok, akkor vagyok önmagam. Két évig dolgoztam tanársegédként, s megkaptam a referenciát, amivel felvételizni tudtam. Egy tanárképző tanfolyamra szerettem volna felvételizni, amely egyetemi végzettséget ad. De ahhoz, hogy ide felvételizni tudjak, kellett a referencia és kellett egy egyetemi végzettség. Itt jött a képbe a főiskolai diplomám. Tudtam, hogy bár az angol jól megy, külföldiként mégsem fognak a legjobb iskolákban elfogadni, pedig elhatároztam, hogy gimnáziumban vagy ilyen szintű iskolában akarok tanítani. Be kellett látnom, hogy a történelem a jövőm, ezért a történelemdiplomával mentem felvételizni, és egy körülbelül háromórás beszélgetés után felvettek a tanfolyamra.
– Hogyan működött ez a tanfolyam?
– A tanfolyamot úgy kell elképzelni, mint a főiskolai tanulást. Egy éven keresztül éjjel-nappal velük vagy, és kiküldenek iskolákba tanítani. Nappal az iskolákban tanítasz, este pedig előadásokat hallgatsz, amelyhez már megvan az előzetes tudásod (ezért kell előzőleg felmutatni a diplomát). A gyakorlatom jól sikerült, s megkaptam a tanári minősítést. Szintén pályázatok révén egy nagyon jó iskola behívott interjúra hét másik személlyel egyetemben, s engem választottak, megkaptam az állást.
– Milyen iskolában kaptál állást?
– Ez egy fiúiskola 16 éves korig, és 16-18 év közötti lányok is tanulhatnak itt. Az angliai minősítések szerint kimagasló intézmény. Jelenleg itt tanítok történelmet, többek között Oroszország történetét, melyet annak idején a főiskolán Gönczi Andrea tanított, s tudásomért többek között neki is hálás lehetek.
– Miben más az ottani főiskolai oktatás, a diploma?
– Az itteni főiskolai végzettségről nagyon sokan nem tudják, hogy mennyit ér. Amíg el nem mész máshová, addig nem látod, nem tapasztalod, hogy mindenhol mennyire hézagos az oktatás. A szabadelvűség uralkodik. A diákok azt a tantárgyat választják, amelyiket akarják, s nem mindig a szükségeset, hanem inkább a könnyebbet veszik fel. Pedig fiatalon az ember nemigazán tudja, vagy látja, hogy mi jó neki.
Az én esetemben az itthoni tantárgyi sokszínűségből és részletességből származó előny már ott megmutatkozott, hogy a felvételim három óra hosszáig tartott. Utólag kiderült, ez azért volt, mert látták, s élvezték a tanárok a főiskolai diplomám mellékletét, ahol tantárgyak sora volt feltüntetve a minősítéssel együtt. Angliában az egyetemeken a diákok maguk választják a tantárgyakat, melyek sokszor nagyon elemi tárgyak, még a legjobb egyetemeken is. Az, hogy nekem van egy olyan történelemdiplomám, ahol a tantárgyak az ősközösségtől kezdődnek, s a XXI. századdal zárulnak, hatalmas előnyt jelent számomra.
– Miben mutatkozik meg ez az előny? Mondanál erre példákat?
– Az iskolában, ahol tanítok, a diákok szinte szakdolgozatokat írnak. Szabadon választanak témákat. S ha valami extrém témát választanak, az mind hozzám jön, mert tudok róluk, látom az összefüggéseket. Engem ez „piacképessé” tesz. Mert tény, hogy külföldön az, hogy II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, nem sokat mond, ellenben a diploma és az ahhoz járó melléklet rengeteget jelent. A tantárgyak sorát és az óraszámot látva máris elismerik az intézmény munkáját és színvonalát.
– A magyar és az angol mellett ukránul és oroszul is beszélsz. Ennek van-e valami előnye?
– Inkább az orosznak veszem hasznát. Az iskolából évente 50-60 gyereket viszünk Oroszországba, Szentpétervárra és Moszkvába, így rengeteget tolmácskodom.
– Ha már a nyelveknél tartunk: az angol jól megy neked, de nem ez az anyanyelved. Hogy sikerült beilleszkedned nyelvi téren?
– Az első két év, amelyeket tanársegédként töltöttem, ebből a szempontból nagyon hasznos volt, sikerült a társalgási angolnak arra a szintjére eljutnom, amit tudnom kell. Például észrevegyem, ha egy gyerek csúnyán beszél az órán. Vezettem egy kis füzetet, és felírtam azokat a kifejezéseket, melyeket nem ismertem, de a diákok szlengjébe beletartozott. Így már az elején akklimatizálódni tudtam ahhoz a közeghez.
– Mi a helyzet a történelemoktatással, hiszen a szakkifejezéseket magyar nyelven tanultad, most pedig angolul kell előadnod?
– Csak most látom igazán, mekkora előny, hogy a főiskolán országismeretet is tanultunk. Rengeteg kifejezést sajátítottunk el, amely a történelemhez kapcsolódik. Az országismerethez pedig hozzátartozott a házi olvasmány, amely által el lehetett sajátítani a megfelelő kifejezéseket, s amelyeket csak elő kellett vennem a passzív szókincsemből. Rengeteget adott a főiskolán szerzett angoltudás. Huszti Ilonától és Fejér Klárától is sokat tanultam. A legnagyobb hatással rám talán Lizák Katalin volt, aki beszédismeretet tanított. A hozzáállása, a módszerei olyanok voltak, hogy az ember szégyellt volna felkészületlenül vizsgára menni hozzá. Nagyon jó volt a szókincsfejlesztő képessége, természetesek beszédhelyzeteket alakított ki. Az ott elsajátított szókincs teljesen alkalmazható a történelemre. Számomra ő az „unsung hero”, vagyis az angol szak megénekelhetetlen hőse.
– Térjünk vissza a Ph.D.-tanulmányaidhoz! Tervezed, hogy befejezed?
– A Ph.D.-t Debrecenben végeztem angol szakon fonetika szakirányban. Amikor Angliába jöttem, első éven nagy erőkkel dolgoztam rajta, írtam a dolgozatokat, de látva a helyzetemet, rá kellett jönnöm, hogy semmi értelme. Azonkívül, hogy kapok egy dr. jelzést a nevem elé, a nyelvészeti doktorinak semmi haszna sem lesz. Rájöttem, hogy nem fog segíteni, hisz a történelem irányába kellett haladnom. Amikor befejeztem a tanárképzőt az egyetemen, ottmaradtam, és elvégeztem a master’s degree in history, vagyis a mesterképzést történelemtanításból. Ez a londoni egyetem diplomája, ezzel a diplomával tudok elhelyezkedni. Ez nem jelenti azt, hogy nem térek vissza a nyelvészethez, mert még bármi előfordulhat.
Nos, csak gratulálni tudok az eddig elért eredményekhez. Hasonló kitartást és erőt kívánok a jövőben is, és persze további sikereket!
Tekintve a fenti példát, talán olvasóink is látják, és megértik, hogy nem minden a „bármi áron” szerzett diploma, mert sohasem tudja az ember, hová sodorja az élet, és hol kell számot adni tudásáról. Ahogy az sem mellékes, hogy munkahelyre jelentkezve milyen tudást és hátteret viszünk magunkkal. A pozitív példákból újra és újra erőt meríthetünk.
Gál Adél
Kárpátalja.ma