Útkereső fiatal a világban
Az Y generáció elveszett volt. A Z generáció pedig duplán az. Ambiciózusok vagyunk, de nem tudjuk, mit kéne kezdenünk magunkkal.
Lehet, ez furcsán fog hangzani, de túl sok lehetőség áll előttünk. Túl sok mindenbe akarunk belekóstolni túl hamar, és kiégünk. Rengeteg út áll előttünk, és túl hamar kell eldöntenünk, hogy melyik is lesz az az út, ami nem egy 30 éves korára alkoholista, kiégett, elégedetlen, magányos jövőképet mutat. És tök oké, ha nem tudjuk még, mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk, de amúgy menjünk már egyetemre, mert az már a 21. században muszáj. Ami megint tök jogos, mert egy diploma kell, mert anélkül már szinte semmire nem visszük. De ahhoz, hogy legyen egy diplomám, igenis tudnom kell, hogy mi érdekel, és ha a több száz szak közül pont nem arra bökök rá legelőször – félvállról véve az egészet –, ami később tényleg érdekelni is fog, akkor viszlát, jó karrier, viszlát, álmok.
De ha még nagyon utánanézve, tudományos kutatómunkát megszégyenítve találunk is egy szakot, ami a 18 éves fejünknek azt kiáltja, „igen, én vagyok a jövőd, gyere!”, ha látszólag tárt karokkal fogad, első év végén akkor is ott állhatunk összeomolva, hogy de nem ezt ígérted, nem erről volt szó.
És itt jön elő az, hogy ahelyett, hogy a sokadik vizsgádra tanulsz – ami megint biztos olyan rossz lesz, mint az előző, mert hogy olyannyira elkényelmesedve élted eddig az életed, megszokva, hogy a közepes tudás elég, hogy most itt állsz szar átlaggal a harmadik idegösszeomlásod szélén, a kapunyitási pánik küszöbén, hogy mégis mi a manó volt ez?! –, már azt nézed, jövőre milyen másik szakra jelentkezz, ahol majd megint lerombolják az önbecsülésedet. És ugyebár azt is vedd figyelembe, hogy örökké nem tanulhatsz, szóval mégse egy 10 féléves szakra jelentkezz.
Igazából nem tudom, mit akarok kihozni ebből az egészből, de egy biztos: az élet szép, csak néha túlságosan könnyen akarunk eljutni egyik pontból a másikba. És ezt hogy hoztam ki következtetésként? Azt magam sem tudom.
Rajkó Anna