Kárpátalja anno: 60 évvel ezelőtt szabadult görögkatolikus papok
A II. világháborút követő kárpátaljai szovjet vallásüldözés mind a katolikus, mind a protestáns egyházakat súlyosan érintette. Templomokat zártak be, közösségeket számoltak fel és egyházi személyeket – papokat, szerzeteseket – hurcoltak meg. Ez utóbbiak közül többek az életüket adták hitükért. Másokat hivatásuk gyakorlásának megtiltásával, vagyonelkobzással, a polgári jogoktól való megfosztással és szabadságvesztéssel büntettek. Emellett hívek ezrei kényszerültek arra, hogy titokban gyakorolják vallásukat.
Amikor 1944 októberében a szovjet csapatok bevonultak Kárpátaljára, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében 380 görögkatolikus áldozópap szolgált. A következő években még újabbakat szentelt fel Romzsa Tódor munkácsi püspök. Így számuk 416-ra emelkedett.
Mindannyiukat érintette a szovjetek üldözése. Ám személyes döntéseik által más-más utat választottak: volt, aki hű maradt vallásához, mások az emigráció mellett döntöttek, vagy felfüggesztették papi működésüket és civil munkát végeztek, s voltak, akik meghajolva a rendszer akarata előtt, elfogadták a pravoszláv egyházhoz való tartozás lehetőségét, s aposztata papként működtek tovább.
Döntéseikkel nemcsak a saját sorsukra voltak hatással, hanem családjaikra és híveikre is.
Ma azokra emlékezünk, akik hitvallóként a szabadságvesztést választották, s éppen 70 évvel ezelőtt, 1956. július 6-án engedték őket haza a munkatáborokból.
Ám ne gondoljuk, hogy ezzel véget ért a megpróbáltatásuk. Hazatéve Kárpátaljára kirekesztettként, a szovjet hatalom megbélyegezettjeként éltek. Papként nem működhettek, civil munkát alig találtak, gyermekeik nem tanulhattak tovább, egész családjukat negatív megkülönböztetés érte.
Ennek ellenére kitartottak hitük és egyházuk mellett. Titokban papi tevékenységet végeztek: miséztek, kereszteltetek, eskettek, így tartva fenn a görögkatolikus egyházat az elnyomatás évtizedei alatt. Néhányan még megélhették rehabilitációjukat, a görögkatolikus egyház 1989-es legalizálást, a templomok visszaadását és a közösségek újjáéledését.
Íme az a két áldozópap, akik 70 évvel ezelőtt térhettek haza Kárpátaljára:
Kampó Józsefet (1897–1986) 1920-ban szentelte pappá Papp Antal munkácsi püspök. 1921–1924 között Beregszász segédlelkésze, 1924-től 1925-ig Gödényháza, 1925–1946 között Ilosva, 1946-tól 1949-ig Beregszász papja volt. A Borzsovai Esperesi Kerület esperese (1938–1946) és 1940-től szentszéki tanácsos. Mivel nem volt hajlandó az aposztáziára, a szovjet hatóságok 1949. február 2-án letartóztatták. 1949. március 29-én a bíróság 25 év kényszermunkára, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélte. A Mordvin ASZSZK-beli Potyma lágereiben raboskodott és dolgozott. 1956. július 6-án szabadult. Beregszászban telepedett le. Titokban papi szolgálatot végzett. Beregszászban hunyt el 1986. február 24-én. 1992. július 7-én rehabilitálták. Felesége Ortutay Mária. Gyermekeik: Klára és József.
Szabó Andrást (1894–1957) 1921. október 16-án szentelte pappá
Papp Antal munkácsi püspök. 1921–1923 között Nagyszőlős segédlelkésze, 1923-tól 1926-ig Egreshát, 1926–1933 között Ujszemere, 1933-tól 1939-ig Szeklence, 1939–1949 között Alsódomonya papja. A szovjet hatóságok 1950. április 21-én tartóztatták le. 1950. május 26-án a bíróság 25 év kényszermunkára, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélte. Potyma lágereiben dolgozott és raboskodott. 1956. július 6-án szabadult. Hazatérve Ungváron telepedett le. Itt hunyt el 1957. március 27-én. 1992. március 17-én rehabilitálták. Felesége Jaczkovics Zsófia. Gyermekeik: Éva, József pap, Konstantin pap, Pál pap, György, Mária és Gabriella.
A fenti képen balra Kampó József, jobbra Szabó András látható.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma