Kárpátalja anno: a King Kong Ungváron

„Kétségtelenül az idei moziszezon legkimagaslóbb eseménye az Edgar Wallace által írt KINGKONG uzhorodi bemutatója. Ez a fantasztikus film a fantázia és technika csodálatos keveréke. Bátran állíthatjuk, hogy ilyen filmet még soha nem vetítettek a közönség elé. Mindenütt, ahol bemutatták, így New Yorkban, Londonban, Párizsban, Prágában és Budapesten olyan sikere volt, amilyenre évek óta – a nagy néma filmsikerek óta – nem emlékeznek. A világsajtó a világ nyolcadik csodájának nevezte ezt a filmet. Olyat hoz ez a film, amit színpad soha nem fog adni. KINGIKONG: Két óra szakadatlan lélegzet visszafojtó izgalom.”

E sorokkal jelent meg a King Kong mozifilm filmajánlója a Keleti Ujság 1933. november 5-i számában.

Az Edgar Wallace regénye alapján rendezett nagy sikerű amerikai filmet több napon keresztül vetítették az ungvári Városi Mozgóban.

A 96 perces, fekete-fehér film mind a témáját, mind a technikai megoldásokat illetően újdonságnak számított akkoriban a filmvilágban. Az azóta már többször feldolgozott történet főszereplője King Kong, egy hatalmas gorillára emlékeztető kitalált óriásszörny, aki beleszeret a neki áldozatul felkínált színésznőbe, Annbe. A gorillát egy amerikai forgatócsoport New Yorkba szállítja, ahol a világ nyolcadik csodájaként akarják kiállítani. King Kong megszökik, és felmászik az Empire State Buildingre, hogy megvédje szerelmét. A film befejezése szomorú, végeznek King Konggal.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma