Kárpátalja anno: Danielovics Emmi grafikus, iparművész, író

Grafikusként és iparművészként vált ismertté, ám önéletrajzi írásai is értékesek Danielovics Emma művésznőnek.

Tiszaborkúton látta meg a napvilágot 1924. július 14-én Pradányi Emmi néven. Felmenői között voltak olaszok, németek és magyarok is. Édesapja, Pradányi György a rahói vasútállomás főnök helyettese volt. Emmi Gyertyánligeten és Tiszaborkúton járt általános iskolába, majd Técsőn és Máramarosszigeten folytatta tanulmányait.

Az érettségit követően Tiszaborkúton lett postáskisasszony, majd a Rahói Erdőigazgatóság irodai munkatársa volt. Máramarosszigeten férjhez ment a bukaresti Efim Fliomen hegedűművészhez, akivel zenei vonalon együtt dolgozott Csernovicban, Técsőn, Beregszászban.

A Vérke-parti városban nekik köszönhető a művészeti iskola beindítása. Emmi 1951-ig itt volt igazgatóhelyettes.

1951 nyarán a férjét kinevezték az ungvári filharmónia szólistájával, a család átköltözött a megyeszékhelyre.

Emmi is bekapcsolódott a filharmónia munkájába: 1953-ban elvállalta a magyar együttes koncertjének szervezését. Később a megyei művelődési főosztály kinevezte főadminisztrátornak, 1957-től pedig a filharmónia igazgatóhelyettesévé. Az 1960-as években elintézte a moszkvai kultuszminiszternél, hogy évente öt alkalommal Kárpátaljára érkezhettek vendégszereplésre a budapesti vendégművészek. Harminc évig dolgozott a filharmóniában, előszeretettel menedzselte a Boriszlavszky Tibor által vezetett Magyar Melódiák kamarazenekart.

1956. november 6-án ismét férjhez ment. Második férje Danielovics István egykori politikai elítélt, volt görögkatolikus papnövendék, a Kárpáti Igaz Szó egykori fordítója volt.

Házasságkötését a kommunista illetékesek nem nézték jó szemmel, mellőzötté vált. 1996-ban megözvegyült.

Nyugdíjazása után a képzőművészet felé fordult. Rajzolt, festett, hímzett, font. Grafikákat, lámpabúrákat készített, abroszokat, díszpárnákat, faliképeket hímzett, gyékénykosarakat font.

Grafikáiban visszatérő motívum volt Don Quijot, a feszület, Madonna a gyermekével, Mózes a táblával, Lermontov Démonja. Első kiállítását 1992. május 20-án az Ungvári Hungarológiai Központban nyitották meg.

Barát Mihály így írt róla a kiállítás kapcsán: „Danielovics Emminek ugyanis emberi-művészi alapállása a szabadság szeretete és hirdetése. Munkáit is a kötetlenség, az oldottság, a szabadon csapongó fantázia jellemzi. Szakvégzettsége egyébként nincs, művészi hajlamát, adottságait önszorgalommal fejlesztette. A »homo creativus«, azaz az alkotó ember minden jó tulajdonsága megadatott neki: a képzelőerő, a kombinatív készség, a finom ízlés, a formakultúra, no és persze, a kézügyesség. Mindez együtt lehetővé teszi, hogy sokféle műfajban és sokféle anyagban próbálgassa az erejét.

Szemet gyönyörködtető hímzéseit eredeti székely motívumok alapján, írásos technikával készíti (háziszőtteseken, pamutfonállal). Ezt a hímzésfajtát Erdélyben sajátította el, azon a vidéken, ahonnan anyai ágról ősei származnak, és ahol jelenleg is lakik a húga. A hímzések kizárólag fekete és vörös színből építkeznek, a díszítőelemeik puritánul egyszerűek, sallangmentesek – székelykapukon és kopjafákon látunk ilyen ornamentikákat. Sokatmondóak, népiesen bölcsek és a nemzettudatot erősítik a rajtuk levő feliratok: »Nem tudod? Az él csak, aki ad, / Szertegurulnak a pénzek, / az évek!«, »Ne hagyd elveszni Erdélyt, / Istenünk!«.

Erdélyi látogatásai során figyelt fel a gyékényfonásra is. Különleges formájú kosarakat, tojástartókat és más tárgyakat készít ebből a nemesen egyszerű anyagból, melynek megmunkálása egyszersmind sok türelmet és hozzáértést kíván. […] Elegánsan könnyedek az áttetsző anyagból formált lámpaernyők és -burák, melyek — legalábbis megítélésem szerint — bármely modern berendezésű lakás díszéül szolgálhatnak.

Danielovics Emmi sikeresen kamatoztatja a tehetségét, rajztudását a grafikában is. Könnyed kézzel, biztos vonalvezetéssel viszi papírra kedvenc hősét, a sok-sok változatban megörökített Don Quijote-t, az igazságáért minden harcot, megpróbáltatást és kudarcot vállaló búsképű lovagot. Grafikáinak jelentős része vallásos témakörben született: egy egész sor feszületen kívül Krisztus-, Mózes- és Madonna-portrék tanúskodnak erről. Ugyanakkor láthatunk táj-és városrészleteket, parasztférfiakat, női aktokat is. Akárhogy is nézem: gazdag, sokszínű kiállítás ez. Danielovics Emmi életében a legelső bemutatkozás a közönség előtt. Remélem, hogy a többiről is tudósíthatok majd.”

Az alkotás mellett írt is, gyermekkora óta naplót vezetett. Önéletrajzi jellegű írásaiból összeállított könyve 2003-ban jelent meg Tiszaborkúttól Ungvárig címmel az Intermix Kiadó gondozásában. Egy másik írása »Ne szállj el, kék madár« címmel látott napvilágot.

Danielovics Emmi 2004. november 21-én hunyt el Ungváron.

Jurij Skrobinec ukrán költő, műfordító magyar nyelven írt verset a tiszteletére Lélek-galéria Danielovics Emmi ungvári grafikusművésznek címmel:

Rokonszenves a kézmozdulata,

Ahogyan összébb húzza a gallérját.

Tudom, mit véd jobbjával alatta:

A védtelen Lélek Galériáját.

Ne törjön be az istentelen had,

S az álszenteké szintén be ne rontson.

Az újpogány, a civilizált vad

Ne tartson ihaj-tort az oltárroncson.

Galériádnak – Lélek-Gavallért,

Kit nem fognak a barbár fogak, nyilak,

Ki előtt – mert megért és meg nem sért –

Védőgallérok önmaguktól nyílnak.

Galériádba jönnek-jöjjenek

A szellemszárnyon szálló lenge lények,

Kik csöndnek gyónnak – nem a zörejnek.

Egy pillantás – és felfedve a lényeg.

Ők vallatnak, az Istennek vallók,

Ővelük kelek s ővelük delelek.

Idők jele, hogy közülünk valók

Némely Próféta- és Krisztus-modellek.

S hogy önmagunkkal is meghasonlunk,

S hiába hívjuk egymást: »Ó, hahó, te!«

Nem a mi hibánk, de a mi bajunk,

Hogy oly kevés köztünk a Don Quijote.

Megismerem az ismerősöket,

A bölcsőket s bennük a bölcseket,

Az ősöket s köztük a hősöket,

A hősöket s a nem-hős ősöket.

Ha megszenvedjük a sanyargatásunk,

Ha vermet másnak-magunknak nem ásunk,

Ha érvet nyer kiáltó hallgatásunk, –

A modell nyomán: tapogassunk, lássunk! –

El, eljő végre a mi Messiásunk,

És eljő végre a feltámadásunk!

Eladdig játszom én a gavallérját:

Rokonszenves a kézmozdulata,

Ahogy összébb húzza a gallérját.

Tudom, mit véd jobbjával alatta:

A teremtő Lélek Galériáját.

A fenti kép a Kárpáti Igaz Szóban jelent meg 2001-ben.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma