Kopogtató: Szigorú demokrácia

Közérdekű közleménnyel indítok: Ukrajnában nincs diktatúra! Szigorú demokrácia van az országban. Hagyom, hogy ízlelgessék a fogalmat, amit nem én állítok, hanem a belügyminiszter. És ha egy ilyen felelős politikus mondja, annak biztosan úgy kell lennie. Vagy mégsem?

Meg kell hagyni, tapasztaltunk némi ellentmondást és következetlenséget az elmúlt hetekben (is) bőségesen.

Vegyük például a kettős állampolgárság kérdéskörét. Egyik nap még az intézmény elfogadásáról beszél az ukrán külügy, majd hirtelen listázással és a politikai szerepvállalás megvonásával “jutalmaznák” a kettős állampolgárokat. Eltelik egy újabb nap, és a külügyminiszter azt mondja: liberális kettős állampolgársági politika elfogadását tervezik, az EU tagállamai és egyes baráti országok külön engedményeket kaphatnak. Hasonlóról az agresszor Oroszország természetesen nem is álmodhat.

Van zavar a biliben a karanténintézkedések és -besorolások terén is. A megyei egészségügy csütörtököt mond (az országos is, de most maradjunk Kárpátaljánál), az orvosok a lakosoktól belátást és fegyelmezett magatartást kérnek, a döntéshozóktól pedig azt, hogy nyilvánítsák vörös zónává a területet, mert nincs oxigén, nincs elég szabad férőhely, nincs semmi, csak beteg. De abból, mint égen a csillag. És mi történik? Csütörtök: marad a narancssárga besorolás Kárpátalján. Péntek: marad a narancssárga jelzés, de lesznek szigorítások (a beregszászi kistérségben enyhítések). Szombat: hétfőtől vörös zóna lesz egész Kárpátalja. Hogy a rendvédelmi szervek mozdítják-e a kisujjukat a szigorítások betartatásáért, azt holnaptól láthatjuk. A korábbi hónapok tapasztalatai nem adnak okot derűlátásra esetükben, ahogy a lakosság felelős magatartását illetően sem. Ugyanakkor én leszek a legboldogabb, ha rácáfolnak pesszimizmusomra.

De kissé elkanyarodtunk a lényegtől: a szigorú demokráciától. A miheztartás végett lássuk, mit bír el a fogalom: a diktatúrát hírből sem ismerő szigorú demokráciában teljesen természetes, hogy egyik napról a másikra tiltanak be országos televíziós csatornákat. Az is magától értetődő, hogy nem ismerik el őshonos lakosokként a nemzetiség tagjait, akiknek leszármazottai ezer éve élnek a mai Ukrajna területén. Az is rendben van, hogy állig felfegyverzett kommandósok szállnak meg magyar intézményeket. Ebben a demokráciában az is megtörténhet, hogy az anyanyelvhasználat miatt késelnek meg valakit Kijevben, vagy vernek péppé Lemberg központjában. Azért valljuk be, szerencsések vagyunk, hogy nem élünk diktatúrában.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma