Nagycsaládok Kárpátalján: a Makár család
Szülőként az jelenti számunkra a legnagyobb boldogságot, ha láthatjuk felnőni, párt és hivatást választani, családot alapítani a gyermekeinket.
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor népes család üli körbe az ünnepi asztalt, amikor gyerekzsivajtól hangos a ház.
A salánki Makár György családjának megadatott mindez. Feleségével, Mariannával három gyermeket nevelnek, akik számos unokatestvérükkel és azok szüleivel minden vasárnap részt vesznek a templomban a szent liturgián, majd a nagymamánál ebédelnek.
Némi üröm azért vegyül az örömbe, hiszen Marianna férje és két sógora (lánytestvéreinek párjai) egyaránt Magyarországon dolgoznak, így csak ritkán tudják élvezni a családi együttlétet.
Velem is egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nagycsaládos riportomban csak az édesanya tud szerepelni.
A Makár családot is az édesanya, Marianna mutatja be nekünk.
– A férjeddel mindketten salánki születésűek vagytok.
– Így van. Itt nőttünk fel a faluban. A mi családunkban három lány nevelkedett. Én voltam a legidősebb, a nagyobbik húgom, Beáta szintén nagycsaládos; a kisebbik testvéremnek, Erzsikének egy gyermeke van.
Az általános- és középiskolát helyben végeztem el, majd könyvelőnek tanultam Nagyszőlősön.
– Mit tudhatunk a férjedről?
– Gyuri három évvel idősebb nálam, neki egy öccse van. Egy iskolába jártunk. Úgy maradt meg az emlékeimben, hogy a barátaival mindig kötekedtek a lányokkal. Később ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoztunk.
Az érettségi után Gyurit elvitték katonának. Miután leszerelt, hazajött Salánkra. Akkoriban kezdett el udvarolni nekem. Elárulta, hogy az egyik alkalommal, amikor mindketten a görögkatolikus templomban várakoztunk a nagyböjti gyónásra, megtetszettem neki.
– Mennyi ideig udvarolt?
– Két év együttjárás után 2001-ben házasodtunk össze.
– Hol képzeltétek el a közös jövőt?
– Mindenképpen Salánkon akartunk letelepedni. Mivel nálunk még otthon voltak a húgaim, a férjemékhez költöztünk. Kilenc éven át laktunk a szüleinél. Ezalatt vettünk egy házat, lakhatóvá tettük, s átköltöztük abba. Beáta húgom a családjával csak néhány háznyira lakik tőlünk.
– Közben a gyerekek is megszülettek?
– Igen. A harmadik gyermekünk születése előtt lett kész a házunk. A nagyobbik lányunk, Annamária 2001-ben jött a világra, őt Ádám követte 2003-ban.
Vele végre lett fiú is az én családom oldalán. Édesapámnak három lánya van; Beáta húgomnak is három lánya született.
Ezek után, amikor 2010-ben harmadjára is várandós lettem, ismét fiút várt a család, de ezúttal kislányunk született, akinek a Marianna nevet választottuk.
Nemrég a kisebbik húgom, Erzsike kisfiúnak adott életet, így lett még egy fiú a családban.
– Nagycsaládot terveztetek?
– Kicsi koromban, ha megkérdeztek, azt mondtam, hogy csak egy gyermeket szeretnék. A második gyermekünk születése után úgy gondoltam, hogy megállunk. Aztán meglepetésként ért bennünket, amikor kiderült, hogy babát várunk.
– Ahogy említetted, Marianna születésével egyidőben költöztetek át a mostani házatokba.
– Igen. Arra törekedtünk, hogy mire világra jön a baba, addigra kész legyen a ház. A két nagyobbik gyermekünk nehezen szokta meg az új helyet. Cserébe viszont lett egy németjuhász kutyánk és két macskánk.
– Mesélj a gyerekekről!
– Annamária helyben végezte el az általános iskola nyolc osztályát, majd a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanulója lett. Tavaly érettségizett le, majd bekerült a budapesti Semmelweis Egyetem szülésznői szakjára. Jól érzi ott magát. Havonta egyszer jön haza, ám az édesapja Budapesten dolgozik, így hétvégenként találkoznak.
Annamária egyelőre úgy gondolja, hogy az iskola elvégzése után hazatér Kárpátaljára.
Ádám is Salánkon járt általános iskolába. Most ő is a Sztojka-líceumban van. Kéthetente van hazautazásuk. A fiunk jövőre érettségizik, és mérnöki pályára készül.
A legkisebb gyermekünk, Marianna harmadikos a salánki iskola magyar tannyelvű osztályában. Leginkább a matematikát szereti. Emellett hegedülni tanul és néptáncol. Számos fellépésen vesz részt, s jó eredményeket ér el.
– A férjed mióta dolgozik külföldön?
– Amióta mi együtt vagyunk, mindig is ott vállalt munkát. Egy-egy rövidebb időszak volt, amikor itthon maradt. Ügyes; a házunkban is ő végzett el minden belső munkát. Most Budapesten van, együtt dolgozik a két sógorával, havonta egyszer jönnek haza.
– Akkor tulajdonképpen a hónap nagy részében egyedül vagytok itthon Marianna lányoddal.
– Igen. Én a helyi óvodában dolgozom gazdasági vezetőként. Marianna iskolába jár, utána napköziben van. Esténként beszélünk Gyurival és Annamáriával. Időnként mi is meglátogatjuk a férjemet Budapesten.
– Kire számíthatsz itthon?
– A szüleimre és a testvéreimre is számíthatok. Nagyon összetartó család vagyunk. Vasárnap édesanyámnál ebédelünk, délután pedig meglátogatjuk egymást.
– A templomban is együtt ültök…
– A férjemmel görögkatolikusok vagyunk. A családunk minden vasárnap ott van a templomban. A gyermekeink a keresztelésüktől fogva mindig ott voltak a szertartásokon. A húgaimmal és a gyermekeinkkel közös padban ülünk. A szent liturgia mellett igyekszünk az egyházközségi programokon is részt venni.
– Gondoltatok már arra, hogy elhagyjátok Kárpátalját?
– Megfordult a fejünkben, hogy kiköltözünk Magyarországra, de letettünk erről a tervünkről. Szeretünk Salánkon élni.
– Milyen terveitek vannak?
– Idén nyáron tervezzük felújítani a házunk tetőszerkezetét. Egyúttal tetőtéri szobákat is szeretnénk kiépíteni a gyerekek számára. Segítségünk lesz: az édesapám, a férjem, a sógoraim és Ádám végzik majd a férfimunkát.
– Gratulálok ehhez a szép családhoz! Isten áldjon meg benneteket!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma