Radnóti Miklós: Töredék
„Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”
„Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”
„a világ végén pihen a szerelmem…”
„Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, / Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.”
„Annyi nyomor, annyi szenny, vétek / Undorít meg e sárgolyón…”
„csillag könyököl a hegyre / reggeltől fél az éjszaka”
„Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról / és elgurul, akár a brilliáns.”
„Hűs szele húz át az ősznek a réten, / Fázik a lelkem, érzi a deret…”
„Sötétből tárul ki a szívünk: / Nyíló virág a föld felett. / A szolgaságból fényt derítünk, / Fegyver nélkül is győztesek.”
„Törvény ez, eddig ér; erős / a tél, de sűrü lázadás / tör majd belőle föl tömötten.”
„Térj azért én lelkem kegyelmes Istenedhez…”
End of content
End of content