Színházi előadással emlékeztek meg Szent Istvánról Beregszászban
A színházi előadás után megkoszorúzták a a beregszászi római katolikus templom udvarán található Szent István szobrot.
A színházi előadás után megkoszorúzták a a beregszászi római katolikus templom udvarán található Szent István szobrot.
Két határon túli magyar társulat vendégjátéka szerepel a budapesti Maladype Színház Crossroads/Keresztutak című sorozatának júniusi programjában.
A virtuális programok segítik a ráhangolódást a kereszténység legnagyobb ünnepére.
Jövőre új előadásokkal folytatódik a Vígszínház online közvetítés-sorozata.
Az online-előadás este 7-kor kezdődik, és csak az előadás időtartama alatt látható.
A cselekmény az 1950-es évek Hollandiájában játszódik, amelyben egy Thomas Klopper nevű kisfiú különös belső világával, látásmódjával ismerkedhetünk meg.
Bemutatták az Ez a gyerek című darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban október 28-án. A járványra való tekintettel a premier zártkörű volt.
Az elmúlt egy-két évben gyakran hallhattunk Dr. Csókay András idegsebészről, akinek sikerült megműtenie a bangladesi sziámi ikreket úgy, hogy mindkét gyermek életben maradt. Az orvos azóta is sok olyan meghívásnak tesz eleget, ahol mesélhet munkájáról és tanúságot tehet keresztény hitéről.
Szőgyénben kezdetét vette a hagyományos, önkormányzat által rendezett színházi évad.
A Rákóczi-szabadságharcot, a kuruc kort és a kárpátaljai Rákóczi-emlékhelyeket bemutató előadássorozatot szervezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.
End of content
End of content