Több mint 600 diák szavalt együtt Beregszászban
Idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Vers a tér(b)en elnevezésű villámcsődület.
Idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Vers a tér(b)en elnevezésű villámcsődület.
Tematikus kínálat József Attila születésnapján.
A szavalóversenyre közel negyven gyerek jelentkezett.
A magyar szakos hallgatók előadásában több vers és ismert dal is elhangzott.
Az idei évben 21 tanuló jelentkezett a versmondó versenyre.
Az intézmény Filológia Tanszékének Magyar Tanszéki Csoportja az IDŐt választotta központi témának.
Az ünnepnapot József Attila születésnapján méltatják 1964 óta.
A bátyúi Simon Menyhért versét idézzük.
Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke 24 órán keresztül magyar szerzők szépirodalmi műveit adta elő a budapesti Fészek Művészklubban, teljesítményével világrekordot állított fel – közölte az egyesület szombaton az MTI-vel.
A magyar költészet napját méltatták április 11-én a Rákóczi-főiskolán. Ezúttal egy különleges műsorral készültek az I. és II. évfolyamos magyar és angol szakos diákok, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Esztergom termében mutattak be.
End of content
End of content