Nem tervezik az ungvári repülőtér megnyitását a háború végéig
A civilek biztonsága érdekében nem indítják újra a légiforgalmat az ungvári nemzetközi repülőtéren. Annak megnyitása a háború végéig szóba sem jöhet – áll a Kárpátaljai Megyei Katonai Igazgatóság közleményében.
A repülőtér megnyitása időről időre felvetődik. 2022 augusztusában Viktor Mikita úgy nyilatkozott, hogy az ungvári nemzetközi repülőtér nem áll készen arra, hogy a közeljövőben újraindítsa a légiforgalmat. A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője akkor arra hivatkozott, hogy a reptér nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel a munka megkezdéséhez. Továbbá Ukrajna felett a légtér, valamint az összes repülőtér le van zárva.
A helyzet azóta sem sokat változott. A hadiállapotra való tekintettel, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy igen közel található a NATO határhoz, nem kockáztathatják az állampolgárok életét.
Az Air Ocean Airlines ukrán belföldi légitársaság felajánlotta, hogy járatokat indít az ungvári repülőtérről. Mivel a repülőtér a szlovák határ közelében van, ezért úgy vélekedtek, hogy a felszállást követően a gépek szinte azonnal belépnek egy NATO tagállam légterébe. Tehát az utasok számára biztonságos lenne a repülés.