Mark Rutte

Mark Rutte: Oroszország hosszú távú konfrontációra törekszik

Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, és ebben Kína, Irán és Észak-Korea támogatását is élvezi jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden az Európai Parlamentben, a Renew Europe uniós parlamenti frakció által szervezett fórumon.

A NATO főtitkára szerint az említett országok aktívan hozzájárulnak Moszkva Ukrajna elleni háborújához, miközben közösen igyekeznek aláásni a NATO-tagállamok stabilitását és biztonságát.

Mark Rutte szerint a NATO-tagországok védelmi kiadásainak növelése nemcsak biztonsági, hanem gazdasági előnyökkel is jár: a termelés bővülése nagyobb biztonságot, gazdasági növekedést és munkahelyteremtést eredményez. Ugyanakkor a főtitkár azt is hangsúlyozta, hogy az úgynevezett 5 százalékos cél elérése és a gyártás felgyorsítása nehéz döntéseket igényel valamennyi tagállamtól.

Rutte két okot nevezett meg a védelmi erőfeszítések fokozására. Egyrészt a biztonsági helyzet ezt megköveteli: Oroszország továbbra is a NATO elleni legjelentősebb fenyegetés, hadiipara folyamatosan termel, miközben kibertámadásokkal és szabotázsakciókkal is teszteli a szövetséget. Másrészt véget ért az az időszak, amikor Európa az Egyesült Államokra támaszkodhatott saját biztonsága érdekében noha Washington továbbra is elkötelezett a NATO mellett.

A főtitkár szerint Donald Trump amerikai elnök nélkül azok az országok, amelyek a nyár előtt nem érték el a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokban köztük Spanyolország, Olaszország és Belgium , nem kötelezték volna el magukat a beruházások 5 százalékra való növelése mellett.

Azt mondanám, mindez Trump elnöknek köszönhető. Tudom, hogy most mindenki utálni fog ezért, de ezt gondolom, és meg is fogom ismételni ezért van szükségünk a transzatlanti kapcsolatra jelentette ki.

A főtitkár hangoztatta:

Ukrajna támogatása továbbra is kiemelt feladat, mivel a szövetség biztonsága elválaszthatatlan Ukrajna biztonságától. Emlékeztetett az év elején Párizsban tartott találkozóra, ahol az ukrán biztonsági garanciákról folytak egyeztetések, valamint hangsúlyozta, hogy a NATO a Pearl kezdeményezésen keresztül is folyamatos támogatást nyújt Kijevnek, a többi között légvédelmi eszközökkel.

Az Ukrajnát ért orosz rakétatámadásokkal összefüggésben Rutte hangsúlyozta: ezek a támadások civilek ellen irányulnak, és a NATO mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna megkapja a szükséges légvédelmi eszközöket. Kijelentette: a jövőbeni biztonsági garanciák kulcsfontosságúak ahhoz, hogy Ukrajna tartós békét érhessen el, a területi kérdésekről pedig kizárólag az ukrán nép dönthet.

Rutte szerint a NATO és az Európai Unió együttműködése egyre szorosabb, ami elengedhetetlen a közös kihívások kezeléséhez. Hozzátette: a következő NATO-csúcs, amelyet júliusban Ankarában rendeznek meg, kulcsfontosságú lesz a védelmi erőfeszítések további felgyorsítása szempontjából.

Kérdésekre válaszolva Mark Rutte hangsúlyozta: Grönland esetében olyan biztonsági kihívásról van szó, amely az Északi-sarkvidék egészét érinti. Felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök már első elnöki ciklusa idején felhívta a figyelmet az északi térség növekvő stratégiai jelentőségére, a tengeri útvonalak megnyílására, valamint Oroszország és Kína fokozódó jelenlétére.

Hozzátette továbbá, hogy nincs nézetkülönbség a szövetség tagjai között az Északi-sarkvidék biztonságát illetően.

Forrás: MTI

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka