Túlélési útmutató huszonéveseknek

23 éves vagyok. Minden értelemben fiatal. A fiatalságom csúcspontját élem. Lehetőségek és kihívások állnak előttem. Én formálom az életemet. Én diktálom a tempót.

Ez a kedvenc mantrám. Évek óta. Csak a kor változik, a szöveg makacsul ugyanaz marad. A szavak valóságtartalma? Sosem volt fontos. Túlélési útmutató cím alatt virít a telefonom jegyzeteiben, legfelül rögzítve – és ezzel szerintem pontosan mindent elmondtam, amit tudni kell róla.

Minden fiatal felnőttnek szüksége van valamire, amiben hihet, amibe kapaszkodhat, amikor eljönnek a borúsabb napok. És valljuk be: azokból folyamatosan kijut. Próbáltál már felidézni öt egymást követő napot az elmúlt két évből – csakhogy ne mondhassuk, hogy sokat akarok –, amelyiket ne tört volna derékba valamilyen… „kellemetlenség”? (Természetesen a kifejezést mindenki helyettesítse azzal, amivel jól esik.)

Erről beszélek. Én se tudok felidézni ennyi napot. És nem azért, mert ennyire borúlátó lennék. A borúlátás egyébként is bele van kódolva a korosztályom génjeibe, így ezt még vádként felhozni is gyenge lenne.

A valóság az, hogy olyan időket élünk, amikor egy problémamentes nap luxusárucikknek számít életünkben.

Egy korombeli fiatal életében duplán.

Stressz halmozódik stresszre. Probléma problémára. Megoldás? A láthatáron se. És nem azért, mert nem keressük, vagy mert a problémák egyénileg ne lehetnének megoldhatók. Hanem mert a baj mindig csőstől jön, sosem magában. Így talán érthető, ha nem apró győzelmekre vágyunk, hanem egy minden elsöprő megoldásra.

Áttörésre vágyunk. Valamire, ami végre elhiteti velünk, hogy nem hiábavalóak az erőfeszítéseink és nem csak egy helyben toporgunk.

Ilyen pedig nincs. Legalábbis az én borúlátó „fiatal és energikus” életemben jelenleg nincs. Stagnálás? Az már sokkal közelebb áll a személyes valóságomhoz. És ha azt mondom, hogy a stressz állandó hálótársam, egyáltalán nem túlzok.

Így talán nem meglepő, ha mostanra az ezredik álmatlan éjszakám után végre egy békés, átaludt éjre vágyok.

És itt nem az éjszakán van a hangsúly.

Utóirat: A helyzet talán mégsem ennyire borús. Van tető a fejem felett – jobbik esetben áram is jár hozzá. Van munkahelyem, családom és barátaim, és hálás vagyok értük. Természetesen nem felejtettem el mindezt, mielőtt valaki ma is jószándékúan emlékeztetni próbálna rá.

Köszönettel az idegösszeomlásom végig olvasásáért,

Orbán Viktória
Kárpátalja.ma

(Nyitókép: illusztráció)