Fokozott ellenőrzéseket tartottak a Tisza partján

A nyári hőség beköszöntével egyre többen keresik fel a folyókat és tavakat, a hegyi folyók azonban különösen veszélyesek az erős sodrás és a hideg víz miatt – adta hírül a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége a Facebook-oldalán.

Júniusban két kiskorú is életét vesztette a kárpátaljai vizekben.

Egy 10 éves gyermek Tiszaheténynél (Hetinja) fulladt a Tiszába, míg egy 16 éves fiatal Alsóremeténél, a Borzsa folyóban vesztette életét.

Mindkét tragédia a Beregszászi járásban történt, ezért a balesetek nyomán a katasztrófavédelem munkatársai a rendőrséggel és a helyi önkormányzat képviselőivel közösen megelőző akciót tartott a Tisza partján, Nagyszőlősön. A hatóságok figyelmeztető táblákat helyeztek ki az úgynevezett „vadstrandokon”, és tájékoztatták a fürdőzőket a veszélyekről.

A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a kijelöletlen fürdőhelyek különösen kockázatosak, mivel a meder nincs felmérve, gyakran rejtett akadályok és mély gödrök találhatók benne, az erős sodrás pedig még a gyakorlott úszók számára is veszélyt jelenthet.

A mentőszolgálat ismételten arra kérte a szülőket, hogy gyermekeiket ne hagyják felügyelet nélkül a vízparton, és ne engedjék őket ellenőrizetlen helyeken fürdeni.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →