Burgasz lesz az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája jövőre

A bulgáriai Burgasz lesz a 71. Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája – jelentette be az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) és a Bolgár Nemzeti Televízió csütörtökön.

A Fekete-tenger partján található város 2023-ban átadott sport- és szórakoztatóközpontjában a tervek szerint 2027. május 11-én és 13-án tartják az elődöntőket, majd 15-én a döntőt.

A további kulturális programokkal, például az Eurovíziós Falukkal, az EuroClubbal és egyéb műsorokkal kapcsolatos részleteket az elkövetkezendő hetekben, illetve hónapokban teszik közzé.

Bulgária – a fesztivál történetében először – azután kapott lehetőséget az esemény megrendezésére, hogy az idei, Bécsben rendezett Eurovíziós Dalfesztivált a balkáni ország énekesnője, Dara (Darina Jotova) nyerte meg Bangaranga című dalával.

Martin Green, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója az EBU közleményében lüktető, befogadó, erős zenei és kulturális identitással rendelkező városnak nevezte Burgaszt, amely szerinte „valami egészen különlegeset ad majd hozzá az Eurovíziós Dalfesztiválhoz”.

„Az első, Bulgáriában rendezendő Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából valami olyasmit szeretnénk létrehozni, ami igazán bolgár és ugyanakkor teljes mértékben eurovíziós, egy ünnepet, amely a zenén keresztül hozza össze az embereket”

– jelentette ki.

Dimitar Nikolov, Burgasz polgármestere különleges megtiszteltetésnek nevezte, hogy Burgaszt választották a fesztivál helyszínévé, és rámutatott arra, hogy a város a Fekete-tenger bolgár partvidékének déli központjaként kiváló szállodákkal, közlekedési lehetőségekkel és kiemelkedő infrastruktúrával rendelkezik.

„Nem Burgasz rendezi az Eurovíziót, hanem Bulgária, egy egész közösség” – tette hozzá.

A város az indoklás szerint a rendezés jogát átfogó és meggyőző pályázatának köszönhetően nyerte el, amely ötvözte az Eurovíziós Dalfesztiválhoz szükséges helyszíni és technikai lehetőségeket a szálláskapacitással, a közlekedési és nemzetközi összeköttetésekkel, az önkormányzat határozott elkötelezettségével, valamint azzal a világos elképzeléssel, hogy az egész várost az Eurovíziós Dalfesztivál élményének részévé alakítsák át.

Magyarország legutóbb 2019-ben vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor A Dal című műsor nyerteseként Pápai Joci indulhatott a versenyen. A közmédia azt követően úgy döntött, hogy nem vesz részt a fesztiválon.

Nyitókép: TASR/AP

MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →