2011. 10. 03. – Tanévnyitó a beregszászi főiskolán

2011. október 3-án sor került a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 15. jubileumi tanévnyitó ünnepségére a Beregszászi Református Templomban.

Az ünnepség elején a meghívott vendégek 10.30-kor a Gross Arnold kiállító teremben gyülekeztek, s innen indultak át a református templomba a millenniumi zászlót kísérve, amelyet kuruc ruhába öltözött főiskolás diákok vittek Rákóczi-korabeli nemesi ruhába öltözött (szintén főiskolás) lányok kíséretében.tanevnyito_04

A bevonulás és a résztvevők bemutatása után Taraczközi Ferenc, a helyi lelkipásztor köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

Nemzeti himnuszunk és a főiskola himnuszának (Rákóczi imája) eléneklése után a főiskolás énekkarral Szikura József rektor ünnepi beszéde következett, amelyben köszöntötte az idei elsős hallgatókat, akik magyarságukban megmaradva főiskolánkat választották.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Schmitt Pál is, a Magyar Köztársaság elnöke, aki a magyarságról, az összetartozásról beszélt, s a főiskola eddigi nehéz helyzetéről is beszámolt.schmittpal_01

 

Ezután következett az elsős hallgatók fogadalomtétele. Az eskü szövegét Bocskor Nikolett magyar és angol szakos hallgató olvasta fel. Ezt követően Szikura József, Orosz Ildikó és Brenzovics László kézfogással üdvözölte az első évfolyamos diákokat. A diákká avatást a diákhimnusz (Gaudeamus Igittur) követte.kezfogas

 

 

 

 

 

 

 

 

Orosz Ildikó elnök ünnepi köszöntőt mondott, amelyben a főiskola 15 eltelt évére emlékezett vissza a jubileum kapcsán. Végezetül a történelmi egyházak képviselői áldást kértek a jelenlévőkre. Az ünnepség a Szózattal zárult.

Ezután a meghívott vendégek a főiskola tanáraival és munkatársaival az Esztergom teremben koccintottak.