Történelmi időkapszula került elő a nagydobronyi református templom tornyából
Az üvegben egy 1934-ből származó emléklapot találtak.
Az üvegben egy 1934-ből származó emléklapot találtak.
Július 27. és augusztus 2. között.
A nyár végéig a tejtermékek ára további 5–10 százalékkal emelkedhet.
A korábban víz alatt lévő köves zátonyok pedig teljesen a felszínre kerültek.
Életét vesztette egy kerékpáros.
Jelentősen visszaesett az Odessza megyei kikötőkön keresztül lebonyolított export és import.
A legnagyobb mértékben a sör drágult.
Miután a férfi állapotát stabilizálták, sürgősen kórházba szállították további kezelésre.
Egyes térségekben jégesőre, valamint erős széllökésekre is számítani lehet.
A Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba szállították.
End of content
End of content