Áder: meg kell őrizni a sokféleséget a világ nemzetei javára
A köztársasági elnök a Finnugor Világkongresszuson mondott beszédet.
A köztársasági elnök a Finnugor Világkongresszuson mondott beszédet.
Az államfő kihangsúlyozta: „úgy vélem, mi valóban rászolgáltunk, hogy egy szinten legyünk, nem kell kérezkednünk.”
A hírt Valentin Melnik, a kijevi Boriszpil-1 nemzetközi repülőtér határőrszolgálatának helyettes vezetője közölte.
Ukrajna ügye is teríéken lesz az orosz-amerikai csúcstalálkozón.
Az ukrán fél tárgyal az amerikai kongresszussal ez ügyben.
Bajban lehetnek az ukrán határátkelőkön.
Szerinte Ukrajnában sohasem korlátozták a nemzeti kisebbség jogait.
„A KMKSZ kéri, hogy az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé.”
„Trianonnal kapcsolatban nem a múlt siratására, hanem a következő száz évre szóló iránymutatásra van szükség.”
Putyin szerda este nyilatkozott a Rosszija 1 és a Rosszija 24 televíziónak.
End of content
End of content