Marcsák Gergely: Fekete-Tisza
Hajam még őrzi, tartja híven az éj fejemre hullt színét, és vért szivattyúz gyönge szívem. Ne tartsatok hát gyászmisét,
Hajam még őrzi, tartja híven az éj fejemre hullt színét, és vért szivattyúz gyönge szívem. Ne tartsatok hát gyászmisét,
És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák.
Nagypéntek este az ég feketére vált, s hullt a könnye , mint a zápor.
Uram, csúfoltak, Kínoztak Téged Aki szerettél Minden szenvedőt.
A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek.
Esik, esik, éjjel, nappal, párát sóhajt hegy és völgy,
„Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.”
“Faluszéli bükkfa tövén bizsereg a hajnal. Madarak lepik el a mezőt:
Utamat kerestem, de a tomboló viharban ígéretét se láttam.
Mint nyárfák hárfázása nyári éjen, Olyan magányos és olyan talányos Elzengő ifjúságom, vert reményem.
End of content
End of content