Mondd el ma: Kinek és miért van szüksége a mesére?
Amikor mesélünk, jó, ha beleéljük magunkat a történetbe.
Amikor mesélünk, jó, ha beleéljük magunkat a történetbe.
Csupa vidám ének és vers hirdeti, hogy farsang idején nincs helye a szomorúságnak.
Rovatunk mai részében négy olyan személyt mutatunk be, akiknek a 2020-as évét egy új remény, egy új feladat határozta meg.
Hallgassuk meg, olvassuk el egy angol szakos bölcsész, egy bolti eladó, egy Skóciában élő magyar, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata elnökének véleményét Halloweennel kapcsolatban.
A Mondd el ma rovatunk októberi részét a zenének szenteljük.
Ki ne találkozott volna már azzal a gyomnövénnyel, amely augusztusban és szeptemberben egyre több ember életét keseríti meg Kárpátalján is.
Kicsit magunk mögött hagyva gondjainkat-bajainkat, a karanténnal kapcsolatos aggodalmainkat mélyüljünk el a befőzés témájának rejtelmeibe. Hiszen nyár van, a legtöbb gyümölcs, zöldség érésének időszaka, amikor az ember a napozás és lubickolás mellett gondos hangya módjára már gondol a téli hónapokra is, ezért elraktározza, üvegbe zárja mind azt a jót, mit a melegben megérlelt a nap….
Egy rendhagyó résszel jelentkezik most a Mondd el ma című sorozatunk, hiszen a téma kényessége miatt nem minden válaszadóm vállalta a teljes nevét, ezért fotót és hanganyagot sem közölhetek. Így marad a szöveg beszédes felkiáltójeleivel és soha véget nem érő kérdőjeleivel. Ez alkalommal olyan négy személyt kerestem fel, akiknél koronavírust diagnosztizáltak. Azt kérdeztem tőlük, hogy…
Egy eseményre, problémára vagy jelenségre adott visszajelzés sosem lehet teljes, ha csak egy személy véleményéből származik. Egy kérdésre kapott válasz csak akkor lehet kielégítő, ha több szemszögből világítjuk meg. Legújabb rovatunk célja, hogy egy éppen aktuális témához többen is hozzászóljanak, mégpedig egyetlen cikk keretében. Így az olvasó, mint egy kerekasztal részese, összeveti a válaszokat és…
End of content
End of content