Nőtt az orosz légicsapás áldozatainak száma Kijevben
Húszra emelkedett az ukrán főváros elleni orosz légicsapás halálos áldozatainak száma – közölte csütörtökön kora délután Timur Tkacsenko, a kijevi városi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon.
A sérültek száma a legfrissebb közölt adatok szerint elérte a 90-et.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadásra reagálva ismételten hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy Ukrajna légvédelmi eszközöket kapjon. „Fontos, hogy érkezzenek hozzájárulások az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott PURL-programhoz, mert ez közvetlenül emberek életének megmentését szolgálja. Valódi segítséget jelent minden kétoldalú megállapodásunk partnereinkkel a légvédelemről. Hálás vagyok minden vezetőnek, aki támogat bennünket” – írta az elnök a Telegramon.
Hangsúlyozta a ballisztikus rakéták elleni elfogórakéták gyártásáról szóló megállapodás végrehajtásának fontosságát, valamint az Egyesült Államoknak a Patriot rendszerekre vonatkozó engedélyezési döntéseinek és más közös együttműködéseknek a jelentőségét.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter úgyszintén arra szólította fel a nyugati partnereket, hogy mielőbb biztosítsanak légvédelmi eszközöket Ukrajnának. „Ne halogassák tovább a döntést Ukrajna légvédelmének megerősítéséről! Ez a legfontosabb kérésünk partnereinkhez a Kijevben átélt borzalmas éjszaka után. Oroszország az ukrán főváros ellen minden típusú rakétát és drónt bevetve hajtott végre kegyetlen csapást” – emelte ki a tárcavezető.
Rámutatott, hogy az orosz erők szándékosan lakóépületeket és polgári infrastrukturális létesítményeket vettek célba.
„A háborús bűnös Putyin csakis aljas és terrorista háborút képes folytatni civilek, nők és gyerekek ellen, mert az ukrán fegyveres erők elleni háborújában semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Az ilyen támadások súlyos háborús bűncselekmények, és ezekről minden partnerünket és a nemzetközi szervezeteket tájékoztatjuk, felszólítva őket, hogy vonják felelősségre a bűnösöket, és hozzanak határozott intézkedéseket„
– tette hozzá Szibiha. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának nemcsak elítélő nyilatkozatokra, hanem konkrét lépésekre is szüksége van az orosz terror megállítása érdekében.
A miniszter szerint erkölcsileg elfogadhatatlan az orosz támadásokat azzal igazolni, hogy Moszkva – mint a Kreml állítja – pusztán az Ukrajna által Oroszország területére mért csapásokra válaszol. „Ebben a háborúban van egy agresszor és egy olyan ország, amely az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével összhangban védekezik. Oroszországnak nincs joga semmilyen csapást mérni Ukrajnára, míg Ukrajnának teljes joga van válaszolni, megvédeni magát az agresszorral szemben, és csapásokat mérni Oroszország területén bármely törvényes katonai célpontra” – szögezte le.
Forrás: MTI
Nyitókép forrása: DSZNSZ
