Maljar: nem lesz kötelező a nők katonai nyilvántartásba vétele

Jelenleg nincs szó arról, hogy október 1-jétől kötelező jellegű lenne a nők katonai nyilvántartásba vétele – számolt be róla Hanna Maljar ukrán helyettes védelmi miniszter egy országos tévécsatornának nyilatkozva.

„Egyelőre nem terveznek változtatásokat, és szó sincs kötelező regisztrációról. Ezen túlmenően azonban lesznek finomítások a kérdésben. Erről a vezérkar fog tájékoztatást adni” – mondta a miniszter.

Maljar kihangsúlyozta, hogy 2014-től a mai napig egyetlen nőt sem mozgósítottak erőszakkal. A háború kitörése óta körülbelül ezer nőt mozgósítottak az ukrán hadseregbe, de ők mindannyian önszántukból jelentkeztek a katonai szolgálatra.

Ukrajna Honvédelmi Minisztériuma 2021 decemberében tette közzé azt a rendeletet, amely előírja a 18 és 60 év közötti ukrán nők katonai nyilvántartásba vételét. Ekkor 35 szakma női képviselői számára rendelték el a katonai nyilvántartásba vételt. Egy hónappal később azonban a minisztérium úgy döntött, hogy kidolgozza a rendelet módosított változatát.

A módosítás szerint az érintett szakmák listáját 35-ről 12-re csökkentik. Többek között a következő foglalkozási körök női dolgozóinak kell a hadsereg nyilvántartásába vetetni magukat: orvostudomány, elektronika, kommunikáció, térképészet, pénzügy, könyvelés és könyvvizsgálat.

Kárpátalja.ma/ukrinform.ua

Nyitókép: illusztráció. Forrás: porady.org.ua