Sérülés miatt kihagyja a következő mérkőzést a válogatott ukrán középpályás

A 2026-os világbajnoki selejtezők következő fordulójában az ukrán labdarúgó-válogatott kénytelen lesz nélkülözni egyik kulcsjátékosát. Heorhij Szudakov, a nemzeti csapat középpályása, sérülés miatt nem léphet pályára Azerbajdzsán ellen – erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán.

„Sajnos számomra ez a válogatott összetartás véget ért. Bízom a mielőbbi felépülésben, és a fiúknak győzelmet kívánok a következő mérkőzésen”

írta Szudakov az Instagram-oldalán.

A fiatal középpályás a legutóbbi találkozón, az Izland elleni 5:3-as ukrán győzelem során sérült meg, és már a 39. percben le kellett cserélni. Később a közösségi médiában egy fotót is közzétett, amelyen vállrögzítő bandázzsal látható.

A játékos a Telegram-csatornáján is megosztotta üzenetét:

„Remélem, hamarosan visszatérhetek. Gratulálok a csapatnak és minden szurkolónak a győzelemhez.”

Mint korábban hírt adtunk róla, az ukrán válogatott október 10-én izgalmas mérkőzésen 5:3-ra legyőzte Izlandot Reykjavíkban, ezzel megszerezve első győzelmét a világbajnoki selejtezőkön. Három forduló után a csapat 4 ponttal a D csoport második helyén áll, a listavezető Franciaország mögött.

A következő találkozót október 13-án, a lengyelországi Krakóban rendezik, ahol Ukrajna Azerbajdzsán válogatottját fogadja.

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása:  Getty Images/Rene Nijhuis

Kapcsolódó: