Interaktív középkori kiállítás

 

A Beregszászi Magyar Gimnázium ötödikes diákjai újabb lehetőséget kaptak kreativitásuk kibontakoztatására. Szabó Éva tanárnő vezetésével a gimnázium falai között létrehoztak egy interaktív kiállítást, amelynek témája a középkor.

 

A kiállítás lényegében 3 fő részre tagolódik: a vár, a város, illetve a templom. Minden egyes részleg más-más oldalát mutatja be ennek a rejtélyes korszaknak. A látogatókra rengeteg szórakoztató feladat vár, mint például az iniciáléfestés, címer- és csapatzászló-tervezés vagy a középkori óriáspuzzle. A falon elhelyezett információk alapján pedig átfogó képet alkothatnak az elmúlt korról, ízelítőt kaphatnak annak hangulatából. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják a fakardokat, buzogányokat, alabárdokat, és belebújhatnak a középkori ruhákba is.

Erre a kiállításra méltán lehet büszke a gimnázium, mivel a tanárnő eredeti és kreatív ötletei hűen tükrözik a kor szellemiségét és egy különleges, kultúrával egybeszőtt utazásra invitálnak minket a középkorba.
Szeles  Nikolett (5.B osztály)

A szerkesztőségtől. Elfogadva a meghívást, szerkesztőségünk munkatársai is megtekintették a kiállítást. A látottak alapján megállapítottuk, hogy a két 5. osztály tanulói lelkiismeretesen és szorgalmasan dolgoztak a kivitelezésen, aminek meg is látszik az eredménye.

Forrás: beregihirlap.uz.ua