Multikulturalitás a mindennapokban – fotókiállítás négy országban

 

A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával négy ország egy-egy egyeteme/főiskolája a fenti címmel írt ki pályázatot a négy intézmény hallgatói, oktatói, kutatói és dolgozói körében, hogy bemutassa a kulturális sokszínűség megnyilvánulását a hétköznapokban.

 

A nemzetközi zsűri elnöke Oláh Tibor fotóművész (az MTI munkatársa) volt Debrecenből, illetve Mgr. Czafrangóová Sylvia, DLA. Komáromból, Gogola Zoltán festőművész Beregszászról és Katerina Krcova Brnoból. A négy országból 78 fotó érkezett be 27 pályázótól. 

A zsűri döntése alapján az első helyezést Jana Koplová (Brno) Craziness című képe, a másodikat Koós Máté (Debreceni Egyetem, Műszaki Kar) Repülés című, a harmadikat Livada Tudor (Brno) Spring című képe nyerte el.

Különdíjat kapott Makó András (Beregszász) Játsszunk gyerekest című, Prof. Sikos T. Tamás (Komárom) Rőzsehordó nő című, Marie Sykorova (Brno) Wheels of the past című, Czibula Ádám (Komárom) Friss husi – Fresh meat és Várakozás – Waiting című, Török Mónika (Komárom) Fellépés előtt – Before appearance, Livada Tudor (Komárom) Solitude című képe.

A beérkezett pályaművekből érdekes vándorkiállítás anyaga állt össze, amelyet először a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Aulájában tekinthették meg az érdeklődők.

A vándorkiállítás anyaga a Selye János Egyetem és a Brnoi Mendel Egyetem után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára érkezett. A kiállítás 2011. február 14 – március 13 között megtekinthető a  Főiskola Gross Arnold termében (Beregszász, Kossuth tér 6.).

A kiállítást dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyitotta meg, majd Prof. Dr. Jávor András a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese mondta el köszöntő beszédét és gratulált a különdíjas beregszászi Makó Andrásnak.

A kiállítás ünnepi megnyitóját megtisztelte jelenlétével többek között Dr. Agócsné Ádám Vilma a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója, Dr. Fürjné Rádi Katalin a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Külső kapcsolatok Központjának vezetője, Danyi Katalin a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Külső kapcsolatok Központjának PR referense.

hrnk