Turák Angéla-kiállítás Beregszászban

Turák Angéla ungvári festőművész alkotásaiból készült kiállítás január 22-én. A tárlat a magyar kultúra napján debütált az Európa-Magyar Házban, közvetlenül a Beregszászi Értelmiségi Fórum előtt.

A selyemfestmények alatt magyar, ukrán és ruszin népdalok és nóták kaptak helyet.

A kiállítási anyag a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet tulajdonában van.

Turák Angéla képei mellett a Szégyenpiac-antológia és Shrek Tímea Ördögszeg című mesekötetének illusztrációit is kiállították, amelyek Kutasi Csaba tiszapéterfalvi képzőművész munkái.

Turák Angéla 1934. március 18-án született Ungváron. Szülővárosában a tanítóképzőben tanult, majd a Drohobicsi Tanárképző Főiskolán, ezt követően a Moszkvai Népművészeti Egyetem hallgatója volt. Ungváron a Padijun ifjúsági ház Bakonyi Zoltán stúdiójában volt rajztanár több mint két évtizeden át. Tájképeket és csendéleteket festett, 1991-től állított ki. Dolgozott akvarellel, grafikával, monotípiával, olaj-, selyem és üvegfestéssel, pasztellel. 1994-ben tüntették ki Ukrajna érdemes népművelője címmel. Turák Angéla 2024. december 30-án hunyt el.

(Nyitókép: Kárpátalja.ma)

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó:

Koszorúzással adóztak a Himnusz születésének emléke előtt Beregszászban

Magyar kultúra napi elismerések Beregszászban

Hogyan tovább? – Beregszászi Értelmiségi Fórum 2025