Tárcajegyzet: Focipolitika törött orral
A sport közösségformáló tevékenység, s mint olyan, erősíti a közösség megbecsültségét mind helyi, mind nemzetközi szinten.
A sport közösségformáló tevékenység, s mint olyan, erősíti a közösség megbecsültségét mind helyi, mind nemzetközi szinten.
A bolha becenévre hallgató játékos mindössze 22 évesen elnyerte élete első aranylabdáját.
A Manchester United Paul Pogba góljával 1:0-ra legyőzte idegenben a Burnleyt.
Az olasz labdarúgó Serie A 16. fordulójában a címvédő Juventus legyőzte idegenben a listavezető AC Milant, a második helyen álló Inter pedig a Sampdoria vendégeként szenvedett vereséget.
A Kereknyei Olimpik lett az Ungvári járási labdarúgó-bajnokság győztese.
A 2020-as szezonban kilenc csapat részvételével zajlottak a küzdelmek, melyek közül a Zápszonyi FC és a Kígyósi FC csapatai jutottak el a döntőig.
December 23-án két elhalasztott mérkőzéssel folytatódik az NB I.
Négy kárpátaljai játékos is pályára lépett a magyar labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.
Az Ajaxban 2000-ben mutatkozott be a felnőttek között, amelynek mezében aztán 2003-ban elhódította az első Golden Boy címet.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában elkészítették a Bajnokok Ligája (BL) nyolcaddöntőjének és az Európa Liga (EL) egyenes kieséses szakasza első fordulójának sorsolását.
End of content
End of content