Pótselejtezőt ér Ukrajna Izland elleni győzelme
Az ukrán válogatott 10 ponttal a D csoport második helyén végzett.
Az ukrán válogatott 10 ponttal a D csoport második helyén végzett.
A versenyzők árvák, belső menekültek, állatmenhelyek támogatására és az erőszak elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet.
A nemzeti együttes legközelebb márciusban játszik barátságos mérkőzéseket.
Az asztaloknál egy csoport ukrajnai menekült is pincérkedett.
A Kárpátaljai Közvélemény-kutató Központ felmérése szerint.
A katonák fokozatosan új, ID formátumú katonai regisztrációs okmányokat kapnak.
Mi vágyunk-e arra, hogy Isten rámutasson az életünkben arra, ami utálatos?
Az ukrán elnök kiemelte: Kijev fontos megállapodást készített elő Párizzsal.
A 19 éves sofőr nem választott megfelelő sebességet.
A nap a különböző kultúrák megismerésének és elfogadásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
End of content
End of content