Fülöp Árpád: A mérlegem…
Ha megöregszik, eltorzul az ember,
Szíve reves lesz, csüggetegen ver,
Kedélye komor, mint őszi ködös táj…
Ha megöregszik, eltorzul az ember,
Szíve reves lesz, csüggetegen ver,
Kedélye komor, mint őszi ködös táj…
E hang nemes kaland, hajlongó áhitat, illat,
Heves szimat, rímei vörösek, mint a nyers búzában…
A nap verse.
A nap verse.
Hét határ rejti még azt
Kivel majd összeállnak…
A nap verse.
„Dúlt katlan! Tört anyag! Micsoda mérték
képes kiszűrni pontos csapadékod?”
Mire kellene gondolnom, ha
nem számolnék folyton, mindent…
Élnem kell, mert láttam az ördögöt.
Szimatolnak nyáladzó csipás kutyák.
Üres zsebemben kotorászok.
End of content
End of content