Kárpátaljai művész nyerte a 2026-os Bolognai Illusztrátorkiállítást
A rangos nemzetközi versenyre több mint 20 ezer pályamű érkezett.
A rangos nemzetközi versenyre több mint 20 ezer pályamű érkezett.
A kiállítás februárig 21-ig látogatható.
Az Attilára való emlékezés az európai kultúra szerves része.
A csernobili atomkatasztrófa 40. évfordulójához kapcsolódva.
A katonák egyszerre nyújtanak fenyegető és méltóságteljes látványt.
A megnyitón bemutatkozott Vida László, a konzulátus nemrégiben kinevezett főkonzulja.
1944 őszétől több százezer magyar civil és hadifogoly került a Szovjetunióba.
A tárlat célja, hogy bemutassa a kárpátaljai görögkatolikusság hagyományait és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye történetét.
Szent liturgiával, előadással és kiállítással emlékezett a közösség.
A kiállításon látható egyebek mellett a Szózat eredeti kézirata is.
End of content
End of content