Hegyimentők siettek a 21 éves kijevi turista segítségére
A Mencsely (Mencsul) hegy környékén járva délután négy óra körül kificamodott a lába.
A Mencsely (Mencsul) hegy környékén járva délután négy óra körül kificamodott a lába.
Az épület szerepel az UNESCO világörökségi listájára jelölendő objektumok listáján.
A rendőrök azonnal lefogták a támadót, az áldozatot pedig elsősegélyben részesítették.
A munkálatokról a Munkácsi Városi Tanács adott tájékoztatást.
A Mercedes Sprinter vezetője a vasúti átjáróra hajtott.
A kutyát a bíróság döntéséig menhelyre vitték.
Mindkét járműben kár keletkezett.
A hatóságok vizsgálják az esetet.
Ungvár Kárpátalja legnagyobb városa.
Bileckij fontosnak nevezte a határmenti együttműködések megvalósítását.
End of content
End of content