Százszázalékos mérleggel Euroliga-negyeddöntős a Sopron
A soproni lányok mind az öt csoportmeccsüket megnyerték, így az utolsó mérkőzésüktől függetlenül a négyes élén végeztek.
A soproni lányok mind az öt csoportmeccsüket megnyerték, így az utolsó mérkőzésüktől függetlenül a négyes élén végeztek.
Ebből az összegből 1 millió 168 ezer hrivnyát az állatok elszállásolására és étkeztetésére fordítottak.
Fábregas a Barcelonában nevelkedett, ahol kitűnő teljesítményének köszönhetően már 15 évesen a B csapat tréningjeit látogathatta.
A mérkőzés hajrájában Lionel Messit egy durva szabálytalanság miatt kiállították.
Az ukrán teniszező jelenleg az ötödik helyet foglalja el a világranglistán.
Ezzel a magyar válogatott továbbjutott csoportjából, és minimum két pontot visz magával a következő körbe.
A német labdarúgó Bundesliga 16. fordulójában az RB Leipzig 2:2-es döntetlent játszott a Wolfsburg otthonában, így a lipcseiek most sem tudtak a tabella élére állni.
Az ukrán labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaji FC a törökországi edzőtábor előtt Magyarországon kezdte meg a felkészülést. A kárpátaljai csapat első ellenfele a magyar OTP Bank Liga ötödik helyezettje, a Kisvárda FC csapata volt szombat délelőtt.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 34:27-re legyőzte a Zöld-foki-szigeteket, így sikerrel kezdte szereplését a 2021-es egyiptomi világbajnokságon, ahol Uruguay, és az őket 29 góllal legyőző Németország szerepel még a csoportjukban.
Január 1-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a nemzetközi átigazolási piac a futball világában.
End of content
End of content