Több millió hrivnya értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál
Lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában.
Lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában.
A biztonsági helyzet bonyolultabbá vált az év elejéhez képest.
A csapásoknak civil sebesültjeik is vannak, és infrastrukturális létesítményekben súlyos károk keletkeztek.
A döntés egyelőre nem született meg.
A BOC-999 megjelölés mellett ez áll: „általános katonai alapkiképzésre szorul”.
Toborzóirodákat nyitnának szerte a világban.
A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Mintegy 1200 fiatal férfi kapott behívót az új évben.
London addig nem vezényel csapatokat Ukrajnába, amíg nem látja garantáltnak a katonák biztonságát.
Az Iszlám Állam harcosai, épületei és fegyverei ellen irányult a művelet.
End of content
End of content