Gamifikáció az idegennyelv-oktatásban – szakmai nap Beregszászban
A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata szervezésében.
A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata szervezésében.
A projekt megvalósítása az egész iskolai közösség összefogásának eredménye lett.
Ez egy meglehetősen ritka képzés, a világon mindössze két helyen, Amerikában és Angliában érhető el.
Látogatást tettek a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceumban.
A tavaly nyáron súlyos károkat okozott a vihar.
Továbbá a közvilágítás működése is helyreáll.
Az óvodák működéséről külön határozatot hoztak.
A beszélgetésben azok szólalnak meg, akik a Kárpátalján egyedülálló programot kidolgozták, megtervezték és megvalósították.
A törvény ezen részét nem módosították, és nem is lehet módosítani.
A hatóságok már nyolc büntetőeljárást indítottak oktatási intézmények tisztviselői ellen, és több egyetemi dékánt és rektort őrizetbe vettek.
End of content
End of content