A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségét fogadták Ungváron
A felek elmondása szerint az egyeztetés tartalmas és előremutató volt.
A felek elmondása szerint az egyeztetés tartalmas és előremutató volt.
A sofőr olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A címellenőrzések azért szükségesek, hogy egységes, naprakész címadatbázist hozzanak létre.
Kígyómarás esetén a lehető leghamarabb orvoshoz kell fordulni.
Az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a kenyér ára Ukrajnában.
Jevhen Plavajka alpolgármester menesztéséről döntöttek ma.
Összesen 16-an kerültek kórházba, köztük egy gyerek is.
A cég jelenleg is a következmények felszámolásán dolgozik.
A spanyol belügyminisztérium rendkívüli állapotot hirdetett.
A szabályok betartása nemcsak a pénztárcát kíméli, hanem védi a környezetet is.
End of content
End of content