A gyermekek kanyaró elleni oltását szorgalmazzák Kárpátalján
A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek lefolyása gyakran szövődményekkel jár.
A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek lefolyása gyakran szövődményekkel jár.
Leveleit, virágját és magjait is gyógyhatásúnak tartják.
Veszettség miatt.
Ezen kívül növelni szeretnék a dolgozók egészségügyi támogatását.
Az egyik projekt célja az ukrajnai kórházak diagnosztikai és emlőrákkezelési kapacitásának modernizálása.
Megfelelő segítséggel valódi felépülés érhető el.
Kárpátaljai kórházakba is jutott az adományból.
A feketekömény magja fűszerként és népi gyógymódként is széles körben népszerű.
Eddig több mint 5200 embert vizsgáltak meg Izán és a környező falvakban.
Az emberi agy 25 éves korig folyamatosan változik, így a korai marihuánafogyasztás visszafordíthatatlan károkat okozhat.
End of content
End of content